Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

tönözni a> mi viszonyainkkal: nem szerencsés és helytelen dolog. Az erdélyi magyarság — velünk szemben — óriási előnnyel bírt: állandó élénkséggel élt benne osztálykülönbség nélkül az erdélyi tájnak rajongó szeretete, a históriai múltnak, elrendeltségnek történeti harcokban megizmosodott tudata. S ez a mély, tájba, múltba és népbe gyökerező öntudat a nagy összeomlás után azonnal éreztette hatását: maradást és teendőket parancsolt’. A szlovenszkói magyar középosztályt nem láncolta mélyebb, bepsőségesebb kapocs a szőkébb szlovenszkói tájhoz: fordulatutáni menekülése szinte pánikszerű volt. A magyar közélet, kultúrszervezést, szóval társadalmi vezetést eddig kézbentartó szlovenszkói középosztály elszakadásával előállott a nagy társadalmi hiány. Hiányzott a vezetés politikában, kultúrális és gazdasági téren egyaránt. A politikai élet porondján, poliikában eddig javarészt járatlan, vagy tehetséges, de a kisebbségi életben elképzelhetetlen módszereket képviselő tényezők tűnnek fel és így indul meg a kisebbségi politikai tér felmérésére és kihasználására. A békeidőkből kisebbségi so;rsba átmentett és változtatás nélkül felhasznált politikai módszerek azonban aiig bizonyultak hasznaivehetőknek és tartósaknak. Megmaradt középosztályunk, mely a közéleti vezetést az államfordulat után nyomban kézbevette, fakult és hajótörést szenvedett háborúelőtti illúziókra tudott csak hivatkozni s a reájuk való örökös eszmélés eredményeként képtelen volt a kisebbségi életet a felburjánzó érzelmi hangoskodástól, üres szólampolitikától megtisztítani és minden illúziótól mentesen megjelölni az észszerű, magyar életeket, exisztenciákat, kultúrát és kenyeret mentő kisebbségi politika irányát.

De, az államváltozás után jelentkező kultúrális viszonylatokban épen így kimutatható csetlés-botlás, a szlovenszkói szellemiség kialakulásában tapasztalható zűrzavar, ugyancsak a szellemi vezetőrétegek kipusztulására, az elferdült, elsekélyesedett vagy épenséggel nem létező kritika hiányára vezethető viszsza. A kultúráiét arénájából eltűnnek az eddig értéket, 'vagy dilettantizmusf megszabó távlatok, a kisebbségi horizont — a határzár következtében — keskeny folyosóvá szűkül össze, ahol a kritikai megkötöttségek alól felszabadult „Kultúrmunkások" most szabadon érvényesülhetnek. És megmaradt, szellemileg és öntudatilag higgadt, elernyedt középosztályunk már nem tud, vagy nem mer megálljt kiálltam, önmagábasüppedt cinizmussal szemlélődik, esetleg túlhaladott háborúelőtti szólamokkal szeretné a szellemi térre mind nagyobb nyüzsgéssel előmerészkedő hangokat elcsitítani. De a vidéki dilettantizmus első hangzavara után lassanként újszerű, eddig ismeretlen és idegen hullámok is megjelennek a kisebbségi élet vonalán. Rövidesen eizek az „új hangok" veszik át a szlovenszkói terep fölötti uralmat és a fordulat utáni első évek Garamvölgyi letargiája esetleg hetyke magyarkodása helyett az új perspektívák megjelenését, új szempontok és lehetőségek kialakulását hozzák. Az „új hangok" azonban már nem aiz eddigi középosztály felől törnek elő: főleg a falu, a kisváros proletarizálódó értelmisége szállítja őket és rövidesen tőlük hangos kisebbségi életünk egész boltozata. Szellemi fejlődésünknek ez a második periódusa talán a legérdekesebb fejlődési fázisokat produkálta a szlovenszkói ember részére. A faluból, a perifériákról előtörő fiatal társadalmi erőkről van itt szó, melyek egyszerre a kultúrális élet arénájába kerültek s újszerűségüknél fogva hosszú éveken át hatásuk alatt’ tartották a magyar társadalom jelentős részét. A fiatalok által felvetett új gondolatok: „kisebbségi géniusz", kisebbségi hivatás, népi gondolat, középeurópai kon