Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-02-01 / 2. szám - Ján Smrek: Engem egy bájos jelenség… (ford. Sipos Győző) - Duka-Zólyomi Norbert: Az osztálytalan kultúra

George — mást adtak a világnak mint amit akartak és másnak, egyeseknek adták azt, amit tömegéknek szántak, avult szépségekkel, erőtlen finomságokkal és választékos individualizmussal örvendeztettek meg egy válogatott közönséget, de cirádás nyelvük a mai élettől elvonatkoztatott problematikájuk nem tudott tömegeken áthatolni. Mért? Mert a vallás már régen megszűnt közéleti funkciónak lenni, s ha az egyház mint külső organizáció tudott és tud is százezreket zászlaja alá gyűjteni, belső ereje a széles tömegekben megszűnt és nem tud már gótikus dómokat, népmi szteriumokat létrehozni. Ezért a szándékozott tömegélmény helyett ők is visszatértek a választékos indivializimusba és ők is csak az utolsó ötven év szubjektív szétforgácsolt kultúráját szaporították egy irodalmi nüansszal.*

)

*) Religion

im luftleeren Raum und ihre Überwindung Dr. theol. J. Pinsk (Liturgisches Leben, Berlin I. 1., 34. ol. — Idézett

cikkben katolikus pap ismeri ezt e| és a liturgia felelevenítésében látja a reális élethez való újraközeledést.

II. A

másik kísérlet a múlt század második fele óta kibontakozó szociális erő és járulékai: osztályharc, polgári kultúra csődje, proletárdiktatúra jegyében törekedik a kultúra egységesítése felé. Fejlődéseinek ölyan csúcspontjai vannak — Gorkij, Dreiser,

Upton Sinclair, Kästner, az

uj

orosz

irodalom, melyek elérték az osztályok és világnézetek felett lebegő általános művészeti ideált, mert nincs olyan elfogulatlan, a művészi szépséget szerető ember, akit igaz, mély emberiségük meg ne ragadna. Hatásuk épen azért, mert lemondanak a propaganda olcsó eszközeiről, és alakjaik, meséjük és érzelmi aláfestésük a zseni ihletett tűzhelyén készült, átütő és sok addig bezárt fülben talál visszhangra. Legfőbb értékük pedig az, hogy a szó szárnyaló erejével és az érzelem kijelölt mederbe sodrásával a szociális kérdés felé terelik széles csoportok érdekét. De nem szabad elfelejtenünk, hogy minden igyekezetük csak az előkészítés jegyében történik, ök még nem kifejezői, csak előhírnökei egy következő, lehetséges fejlődésnek. Hisz nincsen még Oroszországon kívül egységes szociális kultúra és így művészalkotásai, mint csupán részei az egésznek a kultúrának, nem képviselhetik az egészet, a kultúrát. Akár a marxista „Überbau"

szempontjából, akár idealista vagy szintetikus szemlélet szögéből nézzük, — ennek az alternatívája nem tartozik írásom keretébe — mindig ugyanazt a folyamatot látjuk. Az irodalom előkészít egy kort és ha eszméinek széles átütő hatása győzelemre vezeti az új egységes kultúrjelleget, áthatolva a gazdasági, szociális és hatalmi viszonyokon, az új, egységes kultúra újra ráüti bélyegét az irodalomra. Ami ily egységes, vezérgondolatban forró korban keletkezik, már nem előhírnöke, hanem kifejezője egy egységes kultúrának. Azt hiszem, a szociálista irodalom legszenvedélyesebb harcosai sem merik azt állítani, (hogy a mosti szociálista alkotások egy osztálytalan kultúrának a képviselői. Amíg a szocializmus át nem hatolt a népek gazdasági és szociális struktúráján, — és tudjuk, hogy Oroszországon kívül nem hatolt át, — nem beszélhetünk európai szociálista-osztálytalan kultúráról, csak feléje siető vágyról, gördülő kerékről, melyről még nem tudjuk, hol áll meg. Oroszországon kívül a fejlődés nem alkalmas a szociálista kultúra és előfel tété lelnék, a gazdasági és szociális átalakulásnak a