Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-02-01 / 2. szám - Ján Smrek: Engem egy bájos jelenség… (ford. Sipos Győző) - Duka-Zólyomi Norbert: Az osztálytalan kultúra

megvalósítására. Az idő új erőnek, földrajzilag, gazdaságilag, nyelvileg és politikailag egyaránt előretörő erőnek: a nemzetnek nyitotta ki kapuit. És itt megismétlődhetik a francia forradalom eszméinek a realitásban történt megfordulása. Ahogy a harmadik rend forradalmi csatakiáltása a kényelmes demokráciának lett a szülőanyja, a negyedik rend irodalmi indulói is más zene hangijaiba olvadhatnak. Átalakítják a nemzet struktúráját, de épen szociálisan értékes hatásukkal nem a nemzetek felett álló szociálista kultúrát, hanem egy a nemzetekben belül nivellizáló szociálista kultúrát teremtenek. Ez pedig nem a marxizmus szellemében győzedelmeskedő osztálytalan kultúra, hanem új friss erő szülöttje volna. A mai helyzet még nem enged meg ily irányú érvényes dedukciót, mert mi most még csak a fordulónál állunk és nem tekinthetünk a másik oldalra. De egyet már megállapíthatunk: a szocializmus amaz alakja, melynek jegyéiben az említett szociálista irodalom igyekezett az osztálytalan kultúra felé, gazdasági és politikai viszonylatban megbukott. És ha ezeken az alapokon nem tudott áthatolni, nincsen létjogosultsága az osztálytalan kultúra megteremtésére sem Alkotása nem a tömegek kifejezésformája — Oroszországot kivéve — hanem csak egyes csoportok vetülete.

III. Ha

összehasonlítjuk a két ellentett pólusról indult kísérletet az osztálytalan kultúra megvalósítása felé, meglepő megegyezéseket fogunk találni. Miindalkettő az emberi kul túrfej lödé síben rejlő két erő kifejezése: a centripetális igyekezet, mely a centrifugális erő ezerfelé 'húzott szétforgácsoló és elkülönítő hatását akarja újra közös nevezőre hozni. Ha visszamegyünk a múlt utain, a szétágazó sugárutak szövevényét követhetjük az eredeti széles és egységes kiinduló pontig. Amikor a középkor vallásos vezérgondolata egyformán áthatotta a politikai, gazdasági, szociális irodalmi és művészeti életet, osztálytalan és egységes volt a kultúra. A gótikus dóm és a vallásos himnusz egyforma élménye volt a kiváltságosaknak és az elnyomottaknak. Az irodalom és művészet elvilágiasodása már meghúzta az első választó vonalat. A renaissance két részre osztotta a kultúra aktív és passzív alkotóit; a műveltekre és műveletlenekre. Rotterdami Erazmus elégiái már csak válogatott emberek csemegéi, a műveltek már nem gyönyörködnek a népimiszteriúrnők együgyű szépségeiben. A racionalizmus a költészetet végleg lesújtotta; a szkepticizmus és a világnézet atomizálása megszakította az alkotó művész és kultúrmunkás kapcsolatát a tömegékkel: közössége válogatott csoport lett.*

)

így jutott el a fejlődés ahhoz a végzetes széteséshez, az individualizmus orgiájához, melyeket a vezéreszme nélkül bolyongó múlt század ült. Nem voltak olyan értékek melyeket a tömegek egységesen fogadhattak el, az írónak és művésznek saját egyéni élménye volt az egyedül érdekes. Ezért igyekezett minél különösebben eltérő lenni és a puszta szavak zenéjét avatta himnusszá (Baudelaire, Verlaine, Mallarmé és a Parnassien-ek). A viszszahatás természetes volt. Hisz az életviszonyok és kultúra egészségtelen széttöredezése nemcsak azt a végzetes szörnyet hozta a világba, melynek sötét vigyorgása előtt értelmetlennek látszott az Élet és a Történelem: a pesszimizmust (Schopenhauer, a dekadens irodalom, *) Oskar Katann: Die Krise des Individualismus in Dichtung und Lieratur, — Berichte — Wien — IX. k. 696—697 a.