Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Kritika - Marék Antal: Sipos Károly: A hóvirággal csengetek

a novellák közül, erőteljes, egyéni, lüktető és érdekes. Hasonlóképpen új hangot üt lírája is, amely két elsőrangú versben mutatkozik meg. Ha már a líránál vagyunk, a kötet érdeme az a néhány egészen jól sikerült szlovák versfordítás, valamint Forbáth Imre modern s őszinte költői átélésekkel teli versei is. Történelmi tárgyú elbeszélők sorában Ethey Gyula neve jelent márkát, aki Szlovenszkó történelmi múltját állandóan felszínen tartja s annak magyar vonatkozásait az elmúló idő számára sok hozzáértéssel megőrzi. Irodalmi tanulmány is szerepel Mártonvölgyi László tollából, aki Nyitra az új magyar lírában címmel értekezik. Itt főleg két költővel foglalkozik érdemlegesen: Reviczkyvel és Komjáthyval. Közben büszkén vallja nyitrainak Juhász Gyulát, Kosztolányi Dezsőt és Peterdi Andort.

A nyitrai írók könyve minden hibája dacára a szlovenszkói magyarság betűéhségének és idealizmusának dokumentuma.

Marék Antal.

SÍPOS KÁROLY: A hóvirággal cseng etek. — Versek.

A cím nem jelez földrengést, tomboló vihart, a lírikus kötete címéül a csengetyűző hóvirágot tűzte. A költő lelkét nem érintette Ady és az Ady nemzedék viharzó forradalma. Nem világlik ki az, hogy a költő hogyan kerülte ki a rázúduló hatásokat, időben kerülte-e ki vagy költészete természetében. A szelídség és jóság lírája ez a kötet, hit az Istenben, csodálkozás a reggelben, élet a tavaszi gondtalanságban, öröm a gyermek szavában és szeretetében. A szép lélek természetimádatát nála is megtaláljuk, túlgyakran elmeláz a természet csodáin, csengő soraiban különösképpen tehetséges kifejezője mindannak, ami évszázadok óta a költőket megihleti. Mégis inkább ott költő mélyen és emberien, ahol a bánattal és szomorúsággal találkozik.

Lírája sokhelyütt a Biblia mély s titokteli vizeiből táplálkozik. Szerelmi lírája a tisztaság utáni vágytól fehérük. Nem tekint távolabbi horizontok felé, nem kapcsolódik divatos kollektív világszemléletbe sem, a szociális hang is csak itt ott sötétíti el rímeinek csillogó sorát. Olyan ez a költészet, mint a frissen lehullott hó, a költő vigyáz a legjobban, hogy annak tiszta fehérségébe bele ne tiporjon. Pedig a hó alatt ott feketélíik a verítékkel megszentelt anyaföld, a nyáron napsütötte tájak, ott nyúlik el a föld a maga misztikus, titokteli életévei. Mindez örök csoda a költőnek, álmodása azonban a hó alá rejti az életvalóságát. Ez a líra olyan, mint a hó