Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Szalatnai Rezső: Kis traktátus a hazatérésről

iskola belénk nevelt, elveszett, jó, de csak később tudtuk a nagy rosta után megszűnni és megtartani a múlhatatlan értéket, a tisztaság becsületét és az alkotás stílus isme rétéit. Óh, végiefogyhatatlan meddő vitáik és fecsegések a kávéház Ibarri kádja in, óh szeszélyes egyetemi esztendők, amiket nem étit ált más nemzedék ilyen vad kavargásban, óh műkedvelő politikai szereplés, mely a legtöbb kínt és csömört gurította a lelkiismeret elé! S a külön kisebbségi sors, ami nekünk jutott ki Szlovenszkón. Nemzetből nemzetiség lettünk, az állam helyett első közös élményünk a nép lett, mellyel cserkésztáborozások alkalmával, falujárások idején ismerkedtünk meg. Ez volt a legszebb az egészbői, ami1 megmaradt a hitetlenség száraz esztendői után is.

Az ember elindul és visszatér. Visszatérünk nagy másutt-járások után a betlehemi emlékekhez. Ady versével a szívünkben, mint a „föhföldobott kő." Az első út a savanyú kiábrándulás után a megvetett hazai) környezetbe vezet. Pihenni és tájékozódni. Hazakanyarodunk, értelmiségi nomádok, s behúzódunk a szülőföld feladatai közé, mint kagylójába a csiga.