Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Féja Géza irodalmi szemléje

FÉJA GÉZA IRODALMI SZEMLÉJE.

FODOR JÓZSEF: UTÓHANG. VERSEK.

Az új lírai nemzedékiben Erdélyi s Szabó Lőrinc után bontakozott ki. Az első hónapokban komoly harangzúgás kísérte, Ady utódját s új Vajda Jánost láttak benne. Első kötete ezek után bizonyos csalódást okozott, s ettől fogva úgy tartották számon, hiogy a legkomolyabb alkotás lehetőségét s az állandó kisiklás készségét éppenúgy magában viseli. Akár egykor Vajda János. Fodor egészen kimaradt az irodalmi életből. A kezdeményező mozgalmak nem írták zászlajukra a nevét. A kritika alig emlegette. Teljesen a magányba fordult, „tiszta" művész lett olyan mértékben, mint lírikus kortársai közül senki.

Fodor lírikus lett a szó szűzi és eredeti értelmében. A líra számára: gátlások nélküli vallomás és kinyilatkoztatás. Verse minden egyes esetben hősi kísérlet: a lét végső értelmének és törvényeinek összefoglalására. Mintha folyton halál előtti pillanatok suhannának benne, melyeik csodálatos időmértékkel, a fény ragyogásával, és sietésével villantják a lefolyt élet lényeges és döntő képeit. Nemcsak költészetet teremtett, hanem utánozhatatlan költői magatartást is:

„Örök nagy vívódásban élteim egyre, Külső bajok s belül a Végtelenre

Törő száz vágyamat ért sok kudarc közt: Hős s szikrázó lélekkel vágyva-vésve Nagy szók tömbjét, az örök Szép művére Fordítva életem csak, mint egy eszközt."

De a „Szép" szolgálata, a l'art pour l'art Fodornál etikai tényező lett. S éppen ezért ez a magatartás mereven szembe állította korával s annak egész értékrendszerével, társadalmi rendjével. A Szép szolga-