Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-10-01 / 8. szám - Dr. Hazayné Pápay Margit: Visszatérés
— Azon hát, csak nem haragszol érte? Azért jöttem autón, hogy hamarabb nálad lehessek, a vonatra még várnom kellett volna. — Nincs eszed Jankú, a vonat sokkal olcsóbban elhozott volna, a kofferekért meg elküldtük volna a szekeret. Ennyi pénz, azon már csizmát vehettem volna Mizsunak. A szomszédok összesereglettek az autó körül, megtudták a Dudics Janku haza jövetelét és mentek őt köszönteni. John egy kicsit elfogódott lett vagy idegennek érezte magát a rég nem látott szomszédok környezetéiben, leverten lépett a házba. Ez hát az otthon! iHanykát elküldte az anyja a legelőre testvéreiért és ő maga nagy örömében és zavarában ki és be totyogott, ennivalót szedett össze. John leverten nézi, hogy mi lett a Zuzkából. Idő előtt megöregedett, barna és ráncos lett az arca, minden szava csupa keserűség. A házban sincs a legnagyobb rend, mert hát itt mindenki a munka után jár és a szoba tele furcsa szagokkal, ami John kifinomult érzékét durván sérti. Mégis felderül a képe, ahogy szép szál fiát meglátja és Marcsut most épp olyannak találja, mint felesége volt, amikor egybekeltek. A nagy örömteljes találkozás után így szól az apa: — Gyerekek, öltözzetek fel az én kedvemért ünneplőbe, annak az ünnepére, hogy apátok hazatért. Nem sok bíztatás kellett a gyerekeknek, egy kettőre magukra kapták ,a lányok a százráncú tarka szoknyákat és kacagva borultak apjuk nyakába. John Dudics meglepődve nézi lányait. — Mi akar ez lenni, ünneplő? Itt nálatok megállt az idő? Annyi ráncos szoknyát viseltek ma is, mint húsz év előtt, hát hol a divat, hol a kultúra? Ezért küldöztem annyi dollárt haza, hogy a ládába dugjátok és ti buta parasztok maradjatok? Zuzka, hát nem tudtál te rendes ruhákat venni a gyerekeknek? A John Dudics gyerekeinek? Szégyeld magad, te buta asszony, nem
