Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Dr. Hazayné Pápay Margit: Visszatérés

kedv hevült az emberekben, hangok, füttyök, madárdalok zsongták tele a tájat. Most eszébe jut még a búcsú, az utolsó pillantás a tájra, amikor tizenegy év előtt elhagyta hazáját, akkor ősz volt. Őszi aranyszineklben úszott a falú és határ és körötte arany lombú erdők magaslottak. Ez az utolsó pillantás csak idő múlva vetítette elé színes képét, amikor elfogta a honvágy.

így váltakoztak emlékében évszakok szerint falújának képei, ezer bánat, gond, küzdelem és csekély öröm kíséretében, míg lassan megérlelődött benne a gondolat, hogy szülőfaluja legszebb a világon. Hazamegy és kész! Az asszony várja, meg a három gyerek, azokat még nevelni fogja.

*

John Dudics, amikor tizenegy év után megpillantotta a régi kedves tájat, megállíttatta a taxi-autót, amit a közeli városban fogadott, s kiszállt a falu előtt, hogy kissé szemlélődjön. Az idő most a forró nyár derekán haladt, itt-ott már aratott is valaki, de még nagyobb részt az érett búzatáblák sárga szőnyegként futottak le a dombokról, a kender- és krumpliföldek zöld bársonyként terültek el az erdők alatti lejtőkön és John Dudics levette kalapját, kifinomult ízlése összegabalyodott ősi nomád érzéseivel és nagyot sóhajtva szívta magáiba a fenyőil'atos felvidéki levegőt. Megállapította, hogy a Ciróka völgyében most is minden a régi. A büszke Vihorlát uralja a tájat és mellé simulnak, mint felesége és gyermekei a többi ■’•símért begyek, kissé távolabb a szinnai kő meredezik ég felé, mint egy páncélos őr vigyáz a hegyláncra. Szép, szép, gyönyörű ez a táj, — állapította meg magában John, de hirtelen feleségére gondolt és eszébe jutott az a pillanat, amikor búcsút vett családjától, amikor elindult a Cirókalhosszúmezei állomásról egyenesen Trentonba, hogy bőgött akkor az asszony, úgy emlékszik ■rá, mintha most állna itt előtte. Hangosan jajveszékelt