Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Morvay Gyula: Kiszáradt ember a nyárban

— Oda

van az Éva — mondta neki csendesen felesége.

— Mi

a bajod? — rikoltott rá a részeg ember vadságával Erázimus.

— Agyonverted

Évát, te barom.

Fehéren, sárgán, kéken ott hevert a leány. Az illatos akácokról] csapatostól zúdultak be néha a méhecskék és körüli zsongták a leányt. Az ablakból ki lehetett látni a földekre. A margarétákon túl lila, piros és fehérfejű mákok csillogták a napifényben.

Egyre sűrűbben szálltak a méhek, későbben pedig a legyek. Éva egy darabig csak hajtotta őket magáról, három nap múlva már beszélt is valamit.

— Kimehetek

kapálni' édes lányom — kérdezte anyja.

— Kimehet.

Elsorvadt kezeivel nem tudta, nem bírta Éva elhajtani a legyeket, mert nem volt annyi ereje. Szemét, száját, fülét beszállták a legyek és a leány rémületében, mozdulatlan tehetétlenségében haldolklott. Teste vérezni kezdett, egy darabig' halllgattai, amiint vére csöpög a földre, de aztán azt sem hallotta: minden elsötétült előtte.

Délután hódító akáoillatot csapott be a szél, a ház előtt vadon növő szagos füvek jószággal legiyezgették Évát: későin volt.

Erázmus ezalatt kint kapálta a kukoricát, felesége zsákokat foltozott az egyik gazdának. Fia szolgál!, másik fia munka után szaladgál a városban.

Az otthonmaradt kecske éhesen bőgött az ólban.

Erázmus egy darabig járkált a faluban, aztán elhatározta, hogy bemegy a városba. A falu oda küldi az ő embereit, oda küldi1 erejét, nyomorát, a város feldolgozza, aztán visiszaköpi.

lobihoz tévedt be. Csak két ember ivott a kamrában. Erázmus pálinkát kért, de nem itta meg: sokáig szagolgatta, kóstolgatta.