Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-10-01 / 8. szám - Morvay Gyula: Kiszáradt ember a nyárban
— Csak Igya meg — mondta neki Tóbi — nem olyan, mint a múltkori. Erazmus megiitta a pálinkát. — Mit csináljak? — kérdezte bele a csendbe, inkább magától, mint valakitől. — Hogyhogy? — kapta el a szót Tóbi. — Valami baj van? — Nem bírok élni. — Micsoda? — Nem bírok élni. El ke'.l mennem munka után, vagy pénz után, vagy nekimegyek a víznek. Szegény lányomat is majdnem én öltem meg. — Nem majdnem, egészen biztosan te ölted meg. Ilyen vagy te, meg, mind ilyenek vagyunk, — mondta Tóbi. — Mikor Éváihoz a szegény árva Gergő járt, akkor te hallgattál, mert nem tetszett a löttyedt tarisznya. Aztán pénzt akartál keresni Évával... — Igaz? — Igaz. — Pénzt akartál keresni, de azt a részeget meg utálta: meg lett a baij. No megi szegény is vagy. Ez a bajod. Eltaláltam? — El. Erázmus felkelt, kifizette a pálinkát és kiment. Dombon volt a kocsma, majdnem végiig lehetett látni a falu fölött. Kazlak világa, szerhák világa, szegényvilág terült el Erázmus előtt. — Vagy elég földednek keli lenni, vagy pedig napszámba kell járnod, de mindég, mert ha nem, akkor is felfordulhatsz a nélkülözéstől... —hallatszott még az ajtóban Tóbi szava. Messze tarka mákok színesedték. A szivattyútelep fala égőn piroslott a zöld rétben. Mindent érlelő meleg volt a levegő. — Városiba menjek? — Elszegődjék szolgálni? Ilyenkor kinek kell szolga?
