Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Morvay Gyula: Kiszáradt ember a nyárban

— Jóestét

bácsika! Nem tudna nékem valami munkát ebben a faluban?

— Nem

én. Milyen munkás maga?

— Kovácssegéd

vagyok.

— Egy

kovács van a faluban, azt is kapálásból hívják patkói ni.

Továbbment.

Otthon már várta őt egyik fia, aki rákiáltott az előbb, az úton.

— Te

voltál az?

— Én.

Erázmus érezte, hogy valami szorítja a torkát, valaki egyre erősebben nyomja őt a mélységbe. Előre gondolkozott, előre tudta, hogy mi lesz egy hét múlva, mi lesz ősszel.

— Hát

nincs munkád?

— Már

harmadik hónapja csavargók munka nélkül.

— Hol

van Éva?

Éva ezalatt ruhát mosott a folyóban. Egész nap verte, súly költ a a fekete vásznat és a megzavarodott Gergőre gondolt..

— Gyere

csak haza! — kiáltott rá Erázmus.

Éva összeszedte a Vizes ruhát, becipelte.

— Ide

hallgass Éva. Gergőnek vége, elvitték. így nem maradhatunk, mert egy kecskéből nem tudunk megélni. Vagy szolgálni mész, vagy férjhez mész. Itt lenne a Kerekes legénye. Jó lenne? Gazdag. Nekünk is jobb lenne.

— Nem

kell.

Megvetéssel, elintézéssel mondta ezt Éva. Gazdag, de részeges volt az a legény. Hat ökör volt, de az asszony vezetett mindent, aki régen özvegy. Legényfia minden nap ott feküdt a tűzoltó-szertár mellett az áröklban, fejét az árokba lógotta és úgy énekelte:

... mert a tüzér olyan fajta, még a golyó se fog rajta ...