Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-10-01 / 8. szám - Morvay Gyula: Kiszáradt ember a nyárban
— Már régebben olyan vöt,— -mondták a gyerekek, — de ma reggel aztán egészen megbolondult. A pénz miatt. Mert a gyámja elverte az árva legény pénzét. Emiatt megzavarodott az esze. Erázmus elment Tímárékhoz. A szobában gyertyák égitek, asszonyok sírtak bent. Egyik asszony rozskalászokból készített szentelővei folyton a szobát szentelte. — Majd kimegy belőle az ördög ... majd kimegy ... És csak szórta- a vizet. Az ágyon pedig megkötözve ott feküdt Tímár Gergő legény, akinek megzavarodott az esze, mert gyámja elverte a pénzét, az árvák pénzét, amelyet kamatra kölcsönadott a parasztoknak, abból -házat épített. Most nagy legény lett Gergő, kérte a pénzt: nem volt. Éjjel nappal ez marcangolta, megzavarodás lett a vége. — Eresszen el — mondta halkan a legény Erázmusnak, amint az az ágyhoz ment — Nincs semmi bajom, csak a fejeim fáj. Miinek kötöztek meg? Minek ég a gyertya? Hát meghaltam én? Ép eszem van, csak Szőke, az a ... az nem juthat eszembe ... akkor fáj az agyvelőim.... fáj... Most már eszét vesztve hánykolódott a legény. Amíg másról beszélt, semmi baja sem volt, amint azonban Szőke, a rabló gyám jutott eszébe, akkor eszét vesztette. — No, csak csendben, csak csendben, — mondta neki Erázmus. — Nem lesz semmi Ibaij. Eszébe jutott Éva, annak sorsa, maguk sorsa. Az asszony csak hányta a szenteltvizet, zagyvaságokat beszéltek a szobában levő rokonok, asszonyok. Megjött az orvos, aki kikergette a szobából a lebzselő asszonyokat, injekciót adott a betegnek és elszállíttatta kórházba. Az asszony csak szórta a szenteltvizet. — Most már ifölösleges — mondta neki Erázmus, mikor a kocsi elment.