Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-09-01 / 7. szám - Kritika - Marék Antal: Fejtő Ferenc: Érzelmes utazás
beli világot, szembe azzal, ami a háború után elkövetkezett. A káoszból tiszta emberi szándék a fiataloké, akik ott maradnak s a két kezük munkájával alapozzák meg életüket a zöld hegyek tővében. Ez már a valóság, a mai fiatal nemzedék csodálatos tettereje. Marék Antal Fejtő Ferenc.: ÉRZELMES UTAZÁS. — Pantheon. Amikor ennek a regénynek az olvasásához hozzákezdünk, nem tudtunk szabadulni attól a gondolattól, hogy a szerző ismerős hangon szól hozzánk. Egyenesen megdöbbentő az az őszinteség, amivel beszámol az életéről, családjáról s az utazásról, amelynek végállomása — saját maga. Mária hatását okvetlenül meg kell említenünk, anélkül azonban, hogy ez az íróra pillanatnyilag is sértő vagy bántó volna. Márai olyan forradalmat csinált a prózában, mint Ady a maga idejében a líra összes területein. Márai nyomán tanulta meg a fiatal irónemzedék azt az őszinteséget, amely csodálatos kapuit nyitja meg ismeretlen tájaknak s keresztmetszetét adja az ismeretlen embernek. Ijesztő és félig meddig szokatlan jelenség ez, a század mind jellegzetesebb irói vonása. Soha ilyen őszinteséggel nem jelentkezett iró, mint ma. A század az őszinteség százada, a kollektív gondolat egyre jobban háttérbe szorul, szinte csak az én a fontos és semmi más. Fejtő Ferenc utazása során pompásan látja Zágrábot, a várost, amely szokásaiban sokkal közelebb van Bécshez, mint Budapesthez, a népet, amely a várost s környékét lakja, a dalmát tengerpartot s mindennek a végén mégis önmagához érkezik el. Mintha ez a vallomás, amit itt tesz, esztendők óta fojtogatta volna a torkát. Távol kellett mennie önmagától, lakásától, szeretteitől, hogy egyszer igazában önmagába pillanthasson. Ez valljuk be érdekesebb a tájnál, amelynek leírása olyan tökéletes és érdekes munkának sikerült. „Könnyű szenvedni annak, aki őrült, megegyszerűsödni, aki bonyolult volt, cellában ülni, aki már minden tájat látott, meghalni annak, aki élt! Elsőbben még élni szeretnék, dolgozni, bonyolódni, látni és ízlelni..." Ez a vallomás mindennél jobban bizonyítja azt, hogy milyen nyitott s ijesztően tájékozott ez az új irónemzedék. Sub species aeternitatis úgy akar eljutni, hogy nem néz a csillagokra, hanem az önmaga belső világára. Az én egyszerre mindennél fontosabb lett s amikor a szimbolismus ötven éves születésnapját ünnepli a francia irodalom s a Bibliothéque Nationale-ban kiállítást rendeznek az utódok, ennek az ünnepségnek fényénél az önmaga lelki és testi,