Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-09-01 / 7. szám - Kritika - Marék Antal: Fejtő Ferenc: Érzelmes utazás

beli világot, szembe azzal, ami a háború után elkövetkezett. A káoszból tiszta emberi szándék a fiataloké, akik ott ma­radnak s a két kezük munkájával alapozzák meg életüket a zöld hegyek tővében. Ez már a valóság, a mai fiatal nem­zedék csodálatos tettereje. Marék Antal Fejtő Ferenc.: ÉRZELMES UTAZÁS. — Pantheon. Amikor ennek a regénynek az olvasásához hozzákezd­ünk, nem tudtunk szabadulni attól a gondolattól, hogy a szerző ismerős hangon szól hozzánk. Egyenesen megdöb­bentő az az őszinteség, amivel beszámol az életéről, csa­ládjáról s az utazásról, amelynek végállomása — saját maga. Mária hatását okvetlenül meg kell említenünk, anél­kül azonban, hogy ez az íróra pillanatnyilag is sértő vagy bántó volna. Márai olyan forradalmat csinált a prózában, mint Ady a maga idejében a líra összes területein. Márai nyomán tanulta meg a fiatal irónemzedék azt az őszintesé­get, amely csodálatos kapuit nyitja meg ismeretlen tájak­nak s keresztmetszetét adja az ismeretlen embernek. Ijesz­tő és félig meddig szokatlan jelenség ez, a század mind jellegzetesebb irói vonása. Soha ilyen őszinteséggel nem jelentkezett iró, mint ma. A század az őszinteség százada, a kollektív gondolat egyre jobban háttérbe szorul, szinte csak az én a fontos és semmi más. Fejtő Ferenc utazása során pompásan látja Zágrábot, a várost, amely szokásai­ban sokkal közelebb van Bécshez, mint Budapesthez, a népet, amely a várost s környékét lakja, a dalmát tengerpartot s mindennek a végén mégis önmagához érkezik el. Mintha ez a vallomás, amit itt tesz, esztendők óta fojtogatta volna a torkát. Távol kellett mennie önmagától, lakásától, szeret­teitől, hogy egyszer igazában önmagába pillanthasson. Ez valljuk be érdekesebb a tájnál, amelynek leírása olyan tö­kéletes és érdekes munkának sikerült. „Könnyű szenvedni annak, aki őrült, megegyszerűsödni, aki bonyolult volt, cel­lában ülni, aki már minden tájat látott, meghalni annak, aki élt! Elsőbben még élni szeretnék, dolgozni, bonyolódni, látni és ízlelni..." Ez a vallomás mindennél jobban bizonyítja azt, hogy mi­lyen nyitott s ijesztően tájékozott ez az új irónemzedék. Sub species aeternitatis úgy akar eljutni, hogy nem néz a csillagokra, hanem az önmaga belső világára. Az én egy­szerre mindennél fontosabb lett s amikor a szimbolismus ötven éves születésnapját ünnepli a francia irodalom s a Bibliothéque Nationale-ban kiállítást rendeznek az utódok, ennek az ünnepségnek fényénél az önmaga lelki és testi,

Next

/
Thumbnails
Contents