Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Ijjász Gyula: Őskori Isten-nevek a magyar nyelvben

mai napig is megőrizte ősi jelentését. Két szótagja, az is mint a ten külön-külön „isten"-t jelentett. I s a. m. „ős". Ö s-nek nevezték az „apá"-t és az „alkotó"-t. Ap-Ah v. Ap—Ulh az ősisten neve volt s ma csak apa vagy apu (hun-apu a mayák ősistene -is).1)

Finn nyelven i s á a. m. „apa", de a régi magyar nyelvben szintén i s a, ize volt az isten neve. A Halotti Beszédben is a p u r azt jelentette: „bizony por". Annak idején i s a vagy i s a t e n kb. azt jelentette, mint ma a „bizisten" vagyis ,,-i s a"-val bizonyítgattak minden csekélységet. Ma izé alatt már nem értünk „isten"-t, de ősi szokás szerint Izé-űstent hívjuk, hogy juttassa eszünkbe ezt vagy amazt pl.: izé ... hogy is hívják? Különben l-s a-Szeg vagy Iza isten-névből származó tulajdonnév lett.

Az isten-neik második szótagja a ten. Az indogermán nyelvekben, valamint az altáji nyelvekben -is már őskortól fogva isten-névként tisztelik. Az etruszkok főistenét T i n a-nak nevezték, ámde az Ti n-Ah vagy Ah-Tin volt. A görögök Ah -T en-ből A t é n-t s a héberek Adenoj-t fonetizáltak,-holott ennek is Ah- T e n - A j volt az alapszója.

Az altáji nyelvek G e r-istennek nevét hozzá csatolták T e n-ihez s így lett T e n - G e r vagy Ten-Gri. Mert tudnunk kell ezúttal azt is, hogy a máya mítosz szerint „Isten" és „Tenger" egyet jelent, mert Tenger a saját iszapjából (i s - a p, ő s - a p = ősapa) teremtette az embert, „Ma-Ya"-t. A tengeriről, mint isteneledelről így mond a mítosz: „I rm a-P a c.h a m a c teremtette az emberi fajokat, de egy faj nem tetszett a teremtőnek slhogy ne legyen utódja, megölte a gyermekét és eltemeti e." „Hogy a többi fajnak e I e s é g e legyen, a halott gyermek fogait átváltoztatta tengerivé, ami azóta is dúsan terem." Hogy az ősmagyar nyelv hogyan jutott a tengerinek eme nevéhez, azt ma már megállipítaní