Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Marék Antal irodalmi szemléje. Darkó István: Égő csipkebokor

MARÉK ANTAL IRODALMI SZEMLÉJE

Darkó István: Égő csipkebokor. Franklin kiadás.

A szlovenszkói Varázshegy Darkó István Égő csipkebokor c. regénye. A téma kétségtelenül érdekes. Bódy Gyuri palóclegény két uj csikóját befogta a nyáron, azok elszöktek s ő utánuk. Futottak vagy öt kilométert, Bódy Gyuri a nyomukban. A víz szakadt róla, amikor megfogta őket a szomszéd határban. Szél futt, vizet ivott s meggyulladt a tüdeje. Egyik előkelő tátrai szanatóriumba került, ahol a fény s a jómód, a tüdőcsucshurutusok felfokozott szerelmi élete elkápráztatta a szemét. Miniszterrel parolázik, miközben egy bizonytalan célú terv számára akarják megnyerni. Közben a szerelem virága is kinyílik lelkében. A nemzetközi társaságban Ágota, a barnabőrü román leány vetődik útjába, hogy végezetül iszonyú csalódás vérezze meg szivét. A szlovenszkói kisvárosban, ahová a szanatóriumi kezelés után kerül, uj szerelemre lobban, csalódása itt fájóbb s megalázóbb a tátrainál. Éppen akkor csalódik Editben, amikor munkához lát, hogy tanuljon s elhelyezkedjen az intellektüelek irigyelt társadalmában. Ezt a csalódást már nem tudja hősiesen elviselni, politikai pályafutását egy fatális tévedés derékben töri s ezzel betelik a pohár. Bódy Gyuri az eszes palóclegény, akit fiatal kora dacára bírónak hívtak a Tátra hegyei közül a palóc dombok közé, megesett húgával öszszetörten, de megbékélten tér vissza a falujába.

Az Égő csipkebokor a legtisztább hangú szlovenszkói regény. A szlovákok és magyarok egymáshoz való viszonya gyakorta felvetődik a műben, az író érdeklődéssel és megértéssel nyúl hozzá, végeredményben azonban a megoldással adós marad. A kérdés továbbra is nyitott, hol kezdődik hát a határ, ahol a két nemzet közös síkokra lép s baráti kézzel nyúlhat egymás felé. Felvetődik a generációs probléma, az öregek és fiatalok közti betölthetetlen szakadék egyre méllyül, a fiataloknak nincs már emlékük a szétdarabolt múltból s effélét mondanak: „A nagy fa, a fatörzs, a sokszáz éves öreg hárs, amelyet nyolc ember sem ölelhet körül, amelynek a világ legdühöngőbb vihara is csak a lombozatában tehet kárt, de évgyürüs vaskos testét meg sem mozdíthatja, ez a nagy fa kint gyökerezik Gömörben, az Ipoly mentén, a Bodrogközben... Hogy ti miképpen maradhattok meg a mai összetételben, ne vedd zokon, Béni bácsi, ez csak a mi meggyőződésünk, azt én el sem tu