Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Kenedy Erzsébet: A parittya

gyors mozdulattal elkapta Katit, erősen magához szorította és vad csókokkal borította el, ahol csak érte, a ki nem élt fiatalság erejével, olthatatlan szenvedéllyel.

„Jézus Máriám! Guszti megbolondultál ... ha Vince látná ... súgta ijedten Kati, száját a fiú forró nyakához szorítva. De ez se nem hallott, se nem látott.

Vince pedig az ajtóban állt és kővémeredve nézte őket.

„Ha látná, hát látná! Nem merne a bitang egy szót sem szólni. Koldussá tett egész életemre... aztán elvett tőlem Téged, a kiért odaadtam volna ezt a rongy életemet, és akkor, amikor már semmi örömöm sem maradt, csak ez a két csikó, elvitte ezeket is, csakhogy nekem ne maradjanak . . . leütöm, mint a veszett kutyát, csak merjen egy szót szólni. Most már semmit sem nézek . . . azt sem bánom, ha miatta börtönbe zárnak, mert biztos, hogy még rabruhát viselek miatta ... De megbosszulom magam érted Kati . . tudod, hogy csak Téged szerettelek . . . csak azért nem közeledtem Hoizzád, nehogy kinevessenek, hogy félszemű a szeretőd . . . csak azért nem jártam utánad... és Vince is tudta, hogy szeretlek, hisz imakönyvemben hordtam bérmálási képedet.,., tudta és mégis elvett tőlem..."

Egészen berekedt a beszédbe.

Vince visszalépett és nesztelenül húzta be maga mögött az ajtót. Bement a házba. Egész testében reszketett. Üsse le most ezt a koldust? Az ő feleségére merte vetni azt a félszemét! Saját testvérét akarja meggyalázni a nyomorult!

Lihegve leült a tűzhely melletti padra. Ott állt Guszti ebédje érintetlenül.

Rettenetes harag dúlt benne! Néhányszor felugrott ültéből és az ajtó felé indult. Már a kilincsen volt a keze, de visszafordult és a padra hullt vissza nehéz testtel . . . Fejét tenyerébe hajtotta és görnyedten ülő helyzetben sokáig mozdulatlan maradt.

És amint nyugodtabb lett és gondolkodni tudott, ólomsúllyal nehezedett rá az a tudat, hogy Guszti az ő hibájából lett koldussá, akkor gyermekkorában . . . azzá tette a