Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Kenedy Erzsébet: A parittya

Éles sikoly a bokrok mögül. A verebek szétrebbentek, de Vince már nem figyelte őket, hanem ijedten dugta el a palittyát a kazalba.

A bokrok mögött ájultan feküdt Guszti. Vince halálra sápadt és kiáltozva futott édesanyja után. „Anyám, anyám, lelőttem Gusztit. . , ott fekszik a szérüsben. . , eriggy hozzá, már meg is halt!"

Guszti nem halt meg, de az egyik szemét elvesztette. Hiába vitte be édesanyja a városi kórházba, hiába kezelték heteken keresztül, a hegyes kő a szemet annyira megsértette, hogy nem tudták megmenteni. Sokáig fekete kötést viselt rajta, de később a szemhéj teljesen letakarta a holt szemet és a faluban megszokták ennek látását, meg azt is, hogy az iskolában Vaksinak hívták a gyermekek.

Guszti felnőtt és erős, derék legény lett belőle. Fél fejjel volt magasabb Vincénél és sokkal vállasabb. De testi hibája által valami félénkség, valami bizonytalanság volt benne és ha együtt volt a falubeli fiatalokkal, érezte azok fölényét. Csendes, szótlan ember lett belőle. Lányok után nem járt, félt a visszautasítástól, pedig nagyon szívesen látta Jámbor Katit, de mégsem szólt hozzá soha egy szót sem. ,

Vasárnap délután, mikor a fiatalság a korcsma hátsó szobájában táncolt és mulatozott, Guszti az ivóban az öregek között maradt, felolvasott nekik az újságokból és magyarázta a politikát. De legszívesebben úgy töltötte a vasárnapot, hogy kiment az istállóba és órákig kefélte két lovát, a Huszárt és Csillagot, amíg olyan fényes lett a szőrük, mint a színarany. Aztán csak nézite, nézte őket és simogatta nagy tetszéssel. Nagyon szerette ezt a két állatot. Ö nevelte fel csikókból.

Vince gyakran hívta magával öccsét, de Guszti ezt a meghívást egy kézlegyintéssel intézte el, szó és magyarázat nélkül. Vince megértette a feleletet és lelkiismeretfurdalást érzett miatta. De ez nem tartott sokáig, mert a lányok közt hamar elfelejtette, sőt már egészen megszokta, hogy öccse nincsen közöttük.