Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Kenedy Erzsébet: A parittya

KENEDY ERZSÉBET:

A PARITTYA

Vince hét éves volt, mikor apja hazajött a háborúból, Guszti csak három és fél. Már ők is jelenvoltak, mikor apjuk esténkint a ház előtt a szomszédoknak háborús élményeiről mesélt. Hogyan sebesült meg kétszer, hány muszkát lőtt le közelharcokban. Szemléltette is az eseteket úgy, hogy a képzelt puskát vállához emelte, az egyik szemét behunyta, a másikkal célzott és „bum" szóval utánozta a puska durranását.

Vince ilyenkor annyira csodálta apját, hogy még a száját is nyitva felejtette. Guszti édesanyja szoknyáját fogta és csak a „bum" szóra figyelt fel, aztán fogott ő is egy fadarabot, vállához emelte és többször egymásután ő is elkiáltotta magát „bum! bum!"

Vincére már komolyan hatottak ezek a lövöldöző históriák és egyetlen vágya volt hozzájutni egy puskához. Emberéletben nem tenne kárt, mint édesapja a muszkák között, de a verebeket a szérüsben mind lelődözné vele, meg a varjakat a vetésekről.

De puskához nem tudott hozzájutni.

Egyszer parittyát látott Gulyás Miska kezében, ép a varjakat ijesztgette a kukoricásban.

„Add nekem azt a parittyát Miska!"

„Mit adsz érte?"

„Itt a karéj lekvároskenyér, két alma és ez a piros ceruza tegnap kaptam az ispán úrtól."

Megtörtént a vásár.

Vince azonnal lement a szérüskertbe, hogy kipróbálja, hogyan kell parittyával lőni. Mert nem olyan könnyű mesterség az ám! Nem elég a gumit meghúzni vagy a követ a közepére elhelyezni. Fogás kell hozzá, ami nem olyan egyszerű.

Bizonytalanul elhelyezte a követ, fogta a pálcikákat, meghúzta a gumit, majd hirtelen eleresztette. A kő repült, de nem felfelé, hanem vízszintes irányban.