Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Féja Géza irodalmi szemléje. Márai Sándor: Boldogság Budán
FÉJA GÉZA IRODALMI SZEMLÉJE Márai Sándor: BOLDOGSÁG BUDÁN. Regény. A Márai-regény igényt tart arra, hogy egy világot elfogadjunk. Művészi igénye igen komoly. E világ nagy erőfeszítésekkel és komoly teremtő mozzanatokkal teljes. De még csupa vajúdás s látszólagos nyugalma mögött az író elfojtott s fölvillanó belső csatái izzanak. Mária közeli rokonságot tart a görögséggel. Regénye tulajdonképen a végzet ősi tanába nyúlik, A végzet lélektanát adja, helyesebben a végzet tanát átmenti a legmodernebb lélektan síkjára. A végzet nem „ritka pillanat", nem különlegesség, hanem mindenütt jelenvaló, minden sorssal szembetoppanó életelem. Márai beleolvadt ennek az antik megismerésnek nagyszerűségébe. Másrészt Márai polgár. Persze „polgársága" egészen másízű és jelentőségű, mint általában hiszik. Az jellemzi, hogy kényszerűleg mindent a polgári lélekhez viszonyít. Túlságosan óvatos! Intellektusa, életérzése túlnő! a polgári adottságok kerítésein, de lírája tisztára a polgáré. E líra finom, de egyszínű és nyomasztó szentimentalizmusban nyilatkozik meg. Tette: a mű felett lebegő metafizika: igen komoly művészi és emberi tett. Maga az egész mű méltó e tetthez, de méretei, helyesebben anyagának a szőttese méltóbb is lehetne. Túlságosan megköti őt a polgárnak a lírája. Egy szabadságharc még esedékes Márai számára. Nyugodtan mondhatnók, hogy „polgári regény", ha intuíciója nem emelkednék lépten-nyomon olyan hevesen e fogalmi meghatározás fölé. A regény igazi ősének Goethe „Wahlverwandschaften" c. regényét tartom. Tőle tanulta a „mértéket": másfajú segítségek nélkül végigvezetni egy regényt a lélektan és az intuíció síkján. Van e regényben valami a mélységeket „játszva" bejáró latin könnyedségből. (Goethe is visszafojthatatlan vággyal tört a latinság adaptálására). A polgár s a „végzet"! A ma legizzóbb kérdései közé tartozik. Az emberi sors fordulópontja Márai szerint a végzetre
