Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-06-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Temetés
boldogult nővérem hagyta rám, aki szintén Bécsiben aratott művészi sikereket. Trude leült egy székre a szoba egyik messzi sarkában, két vékony kezét az ölébe ejtette, roppant két barna szeme riadtan nőtt ki vékonyka arcából. Lanti elnézett a bútorok felett. — Kedves kislány ... Az énekesnő szélesre tárta retiküljét, zsebkendőt vett elő, megütögette vele az orra hegyét. — És már el is múlt tizenöt éves... ugye milyen csinos? Lanti újra a bútorok fölé nézett. — Csinos, valóban ... Az énekesnő akkor már visszatette a zsebkendőt, hangos csattanással zárult be a rétikul. Szalmasárga volt a haja és ahogy dúsan felgyürüzött újjaival végigsimította a haját, a szeme sokatmondóan nevetett Lanti felé. Lanti érzéketlen maradt, hosszú szempillái sötétre árnyékolták a tekintetét, csak a vékony hasítékon keresztül nézett egy pillanatra Trudéra. Az énekesnő felállt, kalapját a tükör előtt igazította a fejére és könnyed ívben nyújtotta kezét Lantinak. — Nem zavarjuk tovább... köszönj a bácsinak! Trude ijedt és szegletes mozdulattal tette törékeny ujjait Lanti erős kezébe, de csak egy pillanatra. Lanti utánuk nézett, Trude egy pillanatra visszafordult és ez a véletlen fordulat gazdag lett a fiatal test vonalainak váratlan kivirágzásától, öih az élet nem nagy vigalom, de a szépséget mégis csak a harc teszi kívánatossá. Hát ott tart ő már, hogy harc nélkül szánják neki az életet? Azután egyedül jött az énekesnő, díszesen és nagy viharral és az elmúlt idők jogkereső hangosságával.. — Óh, te vén csirkefogó!... Lanti cukros dobozkát vett elő a könyvszekrénye polcáról és egy óriási rumosmeggyet választott ki.
