Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-06-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Temetés
— Ezt egye, kedves, ez az egész szájberendezését lefoglalja. Jó? Még három szemet tett ki elébe az asztalra. — És egye egymás után, meglássa, kedves, úgy jön rá a valódi ízére. Az énekesnőinek néhány éve műfogsora volt, de azért elég erős .aihihioz, hogy két roppant csattanással eleméssze a cukrot. — Ne gondold, hogy ezzel elhailgattatsz ... Lanti nem ült le, az ablakhoz ment és amíg cigarettára gyújtott, a külső élet csöndes mozdulásait nézte: egy ember ment a másik oldalon, ásó volt a vállán és egy kisgyermek dagadtra sült kenyeret szorított a melléhez, úgy vitte haza a péktől az anyjának. Milyen roppant messzi esnek az életek egymástól... Az énekesnő végzett a rumos meggyel, de a következő szemhez már nem nyúlt hozzá, ölében hevert a retikül, most is kinyitotta, most a száját törölte a zsébkend őjével. — Elküldjem? Lanti a három szem rumos meggyet nézte, amelyet hiába tett a nő elébe. Elmosolyodott és a mosolyában egy pillanatra életre sűrűsödött elmulasztott apasága vi ssza lopott jóérzése. — El... — No lássa, kedves. Már az ajtó felé tartott, már a kilincsen volt a keze. — Nézd, ne vedd ezt úgy... tudod, milyen nehéz az élet... nem akar senki, de senki énekelni. Hja, a bécsi szép idők! ATkonyattájt surrant be hozzá először Trude. Riadtan, mint az őz az erdő tisztására. — A néni küldött. — Tudom. — Leüljek? — Üljön le, kedves. Leült Trude és Lanti melléje lépett, két kezét a ha
