Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Színház

mert a színház ügye végeredményben mindenki ügye, aki felelősséggel tartozik a szellemkultúrának.

Azt is tudjuk, hogy a mai színház helytelen összetételénél fogva a mai élet kötött függvénye. Ebben a helyzetében építette ki a színház a maga rendszerét is, — szigorúan beleépítve azt a mai „életrendszer" által kijelölt keretekbe. Természetes, hogy így kizárta magából az így nem rendszerezhető elemeket. Hogy ez a fordulat, különösen a háború utáni időkben praktikus volt, ezt elismerjük. A háború utáni különböző „idegérzelmek" levezetésére a színpad kiválóan alkalmas területnek is mutatkozott. A külön erre a célra átalakult színház rugalmasan és sok tekintetben eredményesen be is töltötte ezt a szerepét is. Fogadja érte elismerésünket. De ma már csak nem kétséges, hogy a közönség végképp kiszórakozta minden háborús buját-baját. Hát elég volt belőle. Fátyolt reá.

Nem vigasztaló, hogy az így rendszeresített színháznak hovatovább a fenntartás utolsó jogcímét jelentő, unatkozó és szórakozást kereső, a ruhadivatot színházban tanuló publikuma, — már a kihalás alapján is elfogy, — nem is beszélve a még mindig csak súlyosbodó anyagi „helyzetről". És itt van még a mai színház igazi drámája, — nem rendelkezik közönség-utánpótlással, mert a természetes utánpótlást kitevő ifjúság teljesen idegenül áll vele szemben. Egyszerűen nem tudja megérteni és így nem tudja komolyan venni.

Ez az „új" fiatalság a színház szórakoztató szándékát nem is tudja megérteni és legjobb esetekben egyszerűen megmosolyogja. Sem a színművesített tragédia, sem a színművésített komédia nem hat rájuk. A „nekik-szánt" problémagyártó darabok, melyek a „lehetőség" jóváhagyott szűk-határain belül mozogva is, legfőbb tekintettel a sztárok „életábrázoló" képességeire vannak beállítva, — még kevésbbé kellenek nekik. Ha figyelembe vesszük ennek a fiatalságnak a technikában való jártasságát, technikaelképzelő gazdagságát, rájövünk, hogy a ráható szándékod, de végeredményben kis lehetőségű színpadi technikázás milyen naiv erőlködés. Mit is tud nyújtani nekik a mai színház, mikor nem éri fel az ő kultúrájuk vonalát. Legyünk őszinték; az említett színházi rendbe jól beleszokott szerzők, — legújabban mind sűrűbben — dramatizált probléma-vezércikk darabjai tárgyalhatják-e az ő problémáikat? El tudják-e ezek mondani a problémákat a fiatalság hangján? Az ilyen műben erőszakkal belerángatott „probléma" válhatik-e náluk mássá, mint frázissá? — mivel ezek a szerzők jó esetben is csak „tudnak" ezekről a problémákról De nem elégíthetik ki a kö