Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Kritika - Zombory György: Csontos Vilmos: Üzentek értem
Vak éj volt. Az égbolt Csillagtalanul, Kormosán, vakul, Feküdte meg a föld színét... Én láttam milliók szívét Vérezni... S éhezni Újabb millió gyereket... S láttam tétlenül kezeket. És a szomorúság, a bánat látása problémát ad neki: Sorsszerűén találkozik össze a végtelennel. Imává lesz ilyenkor a hangja. (Az istennel beszélgettem), mert érzi kicsinységünket. Lírai költő Csontos: önmagát önti bele minden versébe. Az élet egyik legnagyobb problémája, a szerelem is épp oly lágyan kap helyet költészetében, mint amilyen lágy egész lírikus lénye: Voltam: Lepkét kergető, kacagó gyerek Nótázó, hetyke magyarivadék. Nőttem ... s csókja csattant a legszebbnek S elém mélyült szép, bűvös _$z-a-kadék. Finom, mély gondolatai mellett külön kell írnunk ízes szavairól, szép nyelvezetéről. Sokszor remekül tudja egymásmellé illeszteni őket. Nagyon szépek a képei is. „Lelkemből a képre fényt szitálok..." Nem küszködik a ritmussal, nincsenek formaproblémái. Nála minden természetes, minden önmagátólvaló, úgy, amint az Isten belé teremtette. A 65 legújabb versét tartalmazó kis kötetét Szombathy Viktor rövid előszava vezeti be, amely sokban hozzájárul Csontos költészetének igazi élvezéséhez. Zombory György
