Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Kritika - Zombory György: Csontos Vilmos: Üzentek értem
jutok el hogy Csontos Vilmos költészete ugyanabból a gyökérből fakad, mint az ősi munkadalok, mint a Szt. Gellert áltál hallott munkadal. A totemisztikus idők ősi ritmusa cseng fel minden sorából. Ritmus, melyet nem keres melyet nem tanulva talál meg, hanem amely benne él benne az ősmagyarban, az ősidőktől, mely benne él még a kenyérkereső munkájában is. Miről zenghet ma egy lírikus? Miről, mikor nincs biztosítva a mindennapi kenyere, amikor két munkás keze tétlenül kénytejen pihenni? Miről énekelhet egy lírikus, aki élni akar, akitől az élet azonban épp ezt a lehetőséget tagadja meg? A lírikus mindég önmagáról ir. Őszintén. Feltárja lelkét. Belenyújtózkodik minden versébe. Érzi elhivatottságát és ugyanakkor már végzetét. „Üzentek értem a messziségek, Üzentek értem a messzi fények: _ El kellett jönnöm ... Üzentek értem és már megérkeztem. Az Isten akart, Ö hívott engem: — El kellett jönnöm ... De már érzi ugyanakkor a magyar végzet tragikumát is. Engem az Isten dalokkal vert meg, Miket, jaj, sokan nem értenek meg. Halk, a mi életünkből folyó pesszimizmusa mellett is hisz. Hiszen a hit, a remény életünk. Hiszek Istenben, Hiszek magamban. Hiszek mindenben, Amit akartam, S ami szépet, jót tenni akarok... Tud szeretni, tud érezni, másokat élni, önmagává lenni:
