Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Rácz Pál: Testvérharc
Miska vigasztalni kezdte: — Ne sírj, Tamáska, azért szeretni fog téged is az apád. Tamás nem akart osztozkodni. Ordítva vágott kicsiny, sovány kezével az inas arcába. — Hallgass, hallgas, nem igaz, nem igazi... Miska visszaütötte. — Te fogsz engem pofozni? Te taknyos! Tamás elámult. Miska sohase merte megütni. És most megütötte. Kiugrott az ágyból és a szobaajtónak rohant, hogy bepanaszolja az apjának, de Mári néni a teknővel útját állta. Tamás megundorodott. Szennyes víz volt a teknőben és pár fehér ruhadarab. A sarokba guggolt és öklét a szájába dugva hangtalanul zokogott. Apja bent nagy örömöt árult el: — Fiú! Fiú! Tamás felszívta orrából a kitolakvó nedveket. — Hallod, Miska? ... Fiú ... Az inas ingerkedni kezdett: — Na, akkor szedheted a cókmókodat és mehetsz, amerre a szemed lát. Tamás összetörve sompolygott vissza az ágyhoz. — Már én nem kellek apának? — Mire? Van már más neki. Az újszülött hevesen sírt. Tamás ismét felmászott az ágyra és megszégyenülten kért helyet. Érezte, hogy nincs kihez mennie. Apja már nem az övé. Azé a másiké. — Hallod, hogy sír az öcséd? Tamás csípni kezdte az arcát, hogy fájjon. És mindannyiszor azt a másik ismeretlent érezte az ujjai között ... Ha megfojthatná ... Úgy, mint előbb Miskát akarta ... Már hajnalodon. Tamás mereven leste a világossá
