Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Nagy Barna: Képzőművészet Szlovenszkón

szeinik magyar nemzetiségijeiknek vallják magukat. Teihát csak fölötte nagy óvatossággal beszélhetünk „kisebbségi magyar művészetről". Előre bocsátom persze, hogy az itt élő magyarságnak eddig hasonló eredetiségeket kitermelő művészi kinyilatkoztatásra alig is volt ideje, mert hiszen sokkal reálisabb életküzdelmei voltaik mint a művészet gondja. De tulajdoniképpen mit is fed az a fogalom, hogy „szlovenszkói magyar művészet?" Művészetet, melynek eredete nép gyök ere kiben rejlik, tisztán, egészségesen megragyogtatva egy ősi kultúrának föl-föllángoló szépségeit? Nem. Erről Szlovenszkón szó sem lehet. A mi népünk, sajnos, nem képvisel ilyen értéket, eredetiségekben nem bővelkedik, nemzetiségi szempontból nincsenek határozott elvei. A szlovensz'kói magyar nép inkább a városmimelés tipikus példája, mint egy ősi népkultúra képviselője. Szlovenszkón alig lehet arról szó, hogy művészetünk ily értelemben fakadjon a népből. Nem lehet, mert ha van is népkultúránk, az csak itt-ott elvétve jelentkezik s nem képvisel egységes irányvonalat, mert megszervezetlenül vagy elkallódik, vagy elfajul. Egy u. n. dallamos, mollakkordos népikul túr ára épített művészet viszont nem érték, mert az esetleg csak pillanatnyi felhevülésekre támaszkodó szemkápráztatás. — Művészetünknek másképpen kell fakadnia a népből. Ki kell ragadni annak lényeges valóságait s azokat kell a problémák fókuszába helyezni. A földnyúzás kínjait, a nyomort, a kínszenvedéseket, a falu ősi állapotát, nem szépítve, nem ámítva s meg nem csalva, senkit nem féltve azoktól a vádaktól, melyek a művészet igaz magyarsága mellett is magyartalannak fogják nyilvánítani. A művésznek mindenesetre erős bátorsággal kell magát fölöveznie, bátorsággal, mely a ihlt mélységeiből fakad. Ez hivatás lesz és apostoli munka. Az itt élő magyarság már abba a stádiumba jutott, hogy csak a ilegkiméletlenebb kritikák árán érhetünk el ered