Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Féja Géza: A tékozló fiúk

ja, ápolja s rajongja. Pótolni akarja, amit a teremtés megtagadott tőle, s e túlzása nélkülöz minden természetes erőt, mesterkélt, gonoszkodó, gyermekes, kamaszos és mindenekfelett: romboló, s elsősorban a saját „jobbik felét" rombolja egyre jobban.

Szabó Dezső új füzetének fogorvosában Németh Lászlót marja, bántja őt epigonjának szerepe, akiinek nem is kellene epigonnak lennie, értékei különb helyet is biztosítanának számára, de elragadta őt a „nagy példa", a Szabó Dezső-sors, s narcisszizmusának nem bír egyéni formát teremteni, ami érthető is, hiszen a nagy mester még itt jár közöttünk. Szabó Dezső ki akart vándorolni: Németh László is felveti a kivándorlás gondolatát. Lassan utána csinálja minden mozdulatát, a prófétai pózokat, a tömeg-gyanusításokat, fejest ugrik minden újba s azután gyorsan leköpi, semmiből se akar kimaradni, de azonnal alibilehetőségeket is teremt magának, kezet fog s a következő percben frontot kovácsol azok ellen, akiknek a kezét nyújtotta, s mindezt „jóhiszeműen teszi, kórjai lökik ilyen irányban és nem tud mibe megkapaszkodni. Hiányzik belőle Szabó Dezső mérhetetlen vegetációja, mely az első tavaszi napon ugyanúgy kikel látszat-sírjából, mint az öreg föld, s hiányzik Szabó Dezső óriási mesélő kedve és tehetsége, mely az eseményt kiemeli a személyi nyavalya fülledtségéből s megfüröszti a világ csodálatos és gyógyító vizében.

De miket is beszél az öreg Próféta legújabb füzetében. Elsősorban parasztprogramot ad, új népnevelési elveket, igen tömören és ügyesen összefoglalja mindazt, amit e kérdésről az utóbbi években beszéltünk s írtunk (köztünk ő is). De, hogy a mindenáron való egyéni teremtés s eredetiség látszatát keltse: megmar mindenkit ki e kérdésről eddigelé valamit is szólt. Jó öreg módszer ez nála, legutóbb a dunavölgyi gondolattal csinált így. Lepocskondiázott minden