Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám - Ásguthy Erzsébet: Március

ÁSGUTHY ERZSÉBET:

MÁRCIUS.

Még kicsit csípett a friss márciusi szél, de már langyos és fűszeres ígéretek úszkáltak a levegőben. Fanyar, kesernyés illatúik nyugtalanítóan ülte meg a füzes csupasz bokrait és olvadobbá tette a párás rögök sóhaját. A friss szántás barna göröngyei elomló alázattal tárultak szét a napnak, mely pazarlón szórta aranyát mindenfelé s ezernyi csillogó pikkelyben tört meg a duzzadó folyó tükrén.

A dombtetőn egy kis legényke állt. TizenkéMizenhárom éves lehetett. Nyurgára nőtt, izmos kis testén a pattanásig szűk ujjas s a csizmaszárba gyűrt lábravaló vetélkedni látszottak, hogy melyikük mond előbb búcsút a gazdájának. Kalapja kissé hátracsúszott keiményes sörtehaján, amiint ott állt nekiifeszülve a szélnek s parittyáját megsuhogtatta a feje fölött.

— Áron,

Áron, — ciripelt ekkor valami feléje a kertek alól — Áron, gyere már ide és húzd szét ezt a lécet...

Pillanat alatt lent termett. Egy pici fehérharisnyás, lakkcipős láb tolakodott kifelé a kerítés keskeny lécei között, de nem tudott előbbre jutni.

Két rántással szétfeszítette a lécet s egyszerre szemközt álltak egymással. Mindkettőnek hangosan dobogott a szíve. A fiúé az erőlködéstől, a kis lányé a futástól. Lihegve álltak együtt.

— Szerbusz

— mondta a kis lány.

— Szerbusz

— mondta a fiú is — hát megint kigyűttél...

Egész télen át nem látták egymást. S a két nyári jópajtás most úgy állt ott, a titkos örömök naiv izgalmában félig riadtan, félig kíváncsian szemlélve egymást, mint a két kis kifulladt éb, mielőtt újra játékba. kezdene.