Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Szíjj Ferenc: Az ötödik gyermek
Hogy a révész nyelve igy megoldódott, Jókay uram szívesen hallgatta a beszédjét. Együtt mentek lassan végig a folyó partján. Egy darabig a révész még az aranyemberről mondott egyetmást, ami közszájon forgott, később a szigeti kertekre terelődött a beszéd. Jókay Józsefnek eszébe ötlött, hogy ezek a révészek sok mindent hallanak, sok emberrel beszélnek, talán tudna is mindjárt vevőt a kertekre. Megemlítette hált neki, hogy el akarja adni m indákét kertet. — Az alsót is? kérdi a révész. Jókay erősítette, hogy azt is. — Azt ne adja el nemzetes uram! Valamit csak köll tartani arra, hogy legyen itt az embernek egy talpalatnyi földje. Nem is úr az iitt, akinek szigeti kertje nincs. Pedig nemzetes uram már a Hatvan Személynek is tagija! — Házat veszek inkább helyettük. — Lehet azt is, köll is, hanem azért a kert is köll. — Most kapóra jönne a régi iskolaház a Mester utcában, szólt Jókay. A révész hallgatott egy kis ideig, aztán a fejét rázta. — Nem jó lesz az, nem úrnak való. Hanem mondok én valamit. Várjon még a nemzetes úr a házzal egy kicsit. Ott van az öreg Tóthi Mihályné telke a Szombathy utca sarkán. Az öreg asszonyság már a nyolcvanharmadik esztendőt tiporja. Gyerekei nem élnek, az unokái meg alig várják, hogy eladhassák, mihelyt az öregasszony behunyja a szemét. Az lesz jó nemzetes uramnak. Jó helyen van s aztán azt építtet rá, amit akar. A nemzetes úr gondolkozott egyet, aztán ráhagyta. — Jó tanács volna, de ki tudja, megérem-e, míg eladó lesz? Mostanában sokat betegeskedem. Valami gonosz nyavalya lepi meg a tüdőmet, mihelyt megfázom. A révész belekapaszkodott ebbe a szóba: