Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Morvay Gyula: Fiú a tavaszban
most jutott eszébe, hogy délelőtt szólt édesapja, hogyha elfogy a rozskötél, menjen haza, szóljon a szomszéd fiatalasszonynak, az majd átugrik és segít kötelet csavarni. Joákim hazaindult, átment a szomszédba. Fiatal menyecske fogadta őt. Egy szoknya volt rajta, barna vászoningének rövid ujja volt. — lenne szíves átjönni néhány kötelet csavarni? Édesapám kint maradt a földön. — van zsuptok? — még tavalyról maradt valami. Nem kell sok kötél. — mindjárt átmegyek. Joákim kiment a sopába, előszedte a tavalyi zsuppot, megöntözte, majd széjjelrázva köteleket kezdett csavarni. Nemsokára Borbál is átjött. Egyenesen a sopába ment, neki fogott a kötélcsavarásnak. — mikor jöttél haza? — nincs is egy hete, hogy itthon vagyok — mondta Joákim. — hol jobb: itthon, vagy a városban? — hamarosan nem tudnék dönteni. Borbál hónalja is vizes lett a zsupp nedvességétől, gyakran megállt, hogy megtörülje. Ilyenkor kezét feltartotta. Joákim látta. Ideges hullám szaladt végig rajta. Borbál kemény mellei szabadon játszottak a vászoning alatt. Joákim ezt is látta és forróság ömlött széjjel testében. — készen vagyunk _ mondta Borbál — ennyi kötél már elég is lesz. Leült a fonnyadt sűrűkórón és körmét kezdte feszegetni. — valamitől behasadt, most úgy fáj ez itt nekem — mondta. Joákim látta, hogy egyik lábát felhúzza. Fehér combja elővillant. Borbál észrevette és szoknyáját megigazította, de már késő volt. Joákim is melléült, átfogta nyakát és megcsókolta Borbált. — juj, de csiklandós vagy — mondta nevetve Borbál, de csak tovább feszegette körmét. Joákim erősebben átfogta az asszonyt, aki nevetve védekezett, de a gyerek vadul hadonászott: keresett, feszegetett. — nem szabad... Joákimka, nem szabad... ne... no ne bántson ... — de, de... no... egy kicsit. Megcsókolom. — azt igen, de mást nem szabad .. . Acélos kezével átfogta az asszonyt és nem engedte felkelni. Borbál egy darabig könnyen vette a dolgot, de mikor
