Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Morvay Gyula: Fiú a tavaszban
a görög tanár alakja ment vele. Tudta, érezte Joákim, hogy az az ember tettel mutatta meg, hogy milyen az igazi ember. Nem is gondolt rá, hogy ezekben a háborús időkben valaki, aki még hozzá tanár, adjon. Faluja lázas munkával fogadta. Az emberek vászongatyában jártak, rozsot káréztak köteleknek. A színes határban gyerekek legeltették a teheneket, az árkok szélein kecskék szaladgáltak, néha felsírt egy kis gida hangja. Az udvar piszkos volt. Édesanyja éppen a kacsákat etette, édesapja kint volt a határban. Por kavargóit a levegőben. Joákim fáradtan tette le testét. — itthon vagyok édesanyám. Pénzt is hoztam: tizenöt koronát kerestem, meg jutalomkönyvet is kaptam, mert jól tudtam a latint.' Van valami ennivaló? — van fiam, van. örülök, örülök neked! Tessék, tessék, egyél! Joákim édesanyja röpködő örömmel behozta az árpakenyeret, amely apró darabkákra törve feküdt az asztalon. * — Tedd el a pénzedet — mondta Barna Illés fiának — örülök, hogy már kerestél, azután végy fel valamilyen rossz nadrágot, húzz papucsot és kimegyünk aratni. Joákim rossz nadrágot húzott, vállára vette a gereblyét és kiment aratni. A rozs kalásza mereven legörbült: érett volt. Barna Illés lerakta szerszámját, a korsót leásta a földbe, megköszörülte kaszáját és belevágott a rozsba. Az első rend ledőlt: Joákim markot szedett és kötelekre rakta a gabonát. Egyre erősebben sütött a nap, testében felfakadtak az izzadtság-források, teste loncsos lett. Szó nélkül ment a munka: aratáskor nem lehet beszélgetni. IBIarna Illés néhanéha azért odaszólt fiához: — jövőkre hogyan leszel a tanulással? Megint ott maradsz? Nem tudom, hogy vihetünk-e be valamit is, mert nagyon erősen rekvirálnak. — szeretnék ottmaradni, de ha nem bírnak fizetni, akkor nem járok tovább. Valami csak lesz velem. Apa és fia magukban folytatták tovább a beszélgetést. A föld túlsó végén ebédeltek, a széles urasági álián. Meszsziről odapiroslott az urasági major. A táblák fölött a laposokból felpárázó vizek lebegtek. Kövér agacsbokor alatt ebédeltek. Sűrű pázsit verte fel a talajt, a nagyobb fákról lehulló levelek megtrágyázták a földet: az új hajtások kövéren bújtak elő a földből, héjuk szinte elrepedt a kövérségtől. Ebéd után egy órás hujja követekzett. Barna Illés hanyatt feküdt, szemére vetette kötényét és a szellős úton csakhamar elaludt. Joákim egy darabig ott hevert mellette:.
