Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Morvay Gyula: Fiú a tavaszban
vagy félre teheti. Másnap megvárta a görög tanárt, zsebében volt az öt korona. — tanár úr kérem ... — tessék fiam, tessék, óhajt valamit? — ne tessék haragudni... — dehogy dehogy haragszom — vágott szavába a tanár — szüksége van édes fiam egy kis pénzre? — meg akarom adni tartozásomat. — milyen tartozását? Hiszen nem tartozik. — de igen, a múltkor kértem kölcsön, most megadom, mert egy kislányt tanítottam és húsz koronát kaptam. Tessék és nagyon szépen köszönöm. És ne tessék haragudni, hogy előbb nem tudtam megadni. Mindenki azt mondta, hogy a tanár úr kölcsönét egy héten belül vissza szokták adni, ez diákbecsület... én későbben tudtam megadni. Ne tessék haragudni! — ó édes fiam, dehogy haragszom, dehogy! Tiszta és könnyű lett Joákim szíve, megadta a tartozást. Irma csókja még most is eszébejutott és egyre nyugtalanabbul mozgott az illatos nyári estékben. A városka uccáin feltűntek az első, rozsot hordó kocsik. A folyó partja hangos volt, a kertek aljában vadgalambok búgtak. Messze a májfák törzse nem is látszott: egyetlen lomb volt minden. Az uccán fehérruhás lányok sétáltak, jó szag volt a levegőben és a városi villanyfények is mintha ragyogóbbak lettek volna. Joákim lassan hazakészülődött: könyveit összekötötte, csak a legfontosabbakat hagyta elő. Rupkóné észrevette, hogy Joákim nyugtalanabb lett, de nem is gondolta, hogy mi minden történik a gyerek belső életében. Joákim örült a világos hajnaloknak, mert egész télen át vakoskodott otthon, örült a tiszta levegőnek, ami az ő szegényes parasztházukból hiányzott, örült életének: most vette észre magát, most rezzent meg benne valami, amit szerelemnek, ébredő életnek neveznek, ami egyetlen egyszer történik, ami a legelső kincse az embernek. A szorgalmas latin-tanulásért ajándékkönyvet kapott, de jobban érdekelte az, hogy bejön-e Irma, látják-e egymást? Csak egy pillanatra jutott eszébe, mert egy hete, hogy a hazamenetellel volt eltelve. Kiosztották a bizonyítványt, minden tanár elmondta a maga buzdító, korholó beszédjét, mindenki megfenyegette a diákokat: hogy még ez egyszer átengedték a gyöngébbeket, de jövőre irgalom nélkül elbuktatják őket. Joákim valamilyen vászon kendőbe kötötte két ingét, zsebkendőit és ott gyalogolt a poros országúton, irma, az osztálytársak, a tanárok, mind; mind eltűntek mellőle, csak
