Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Film és irodalom
ügyesség csupán szemléletmódjának szegénységét és felületességét takarja. Nem ád többet egy becsületes, „szürke" életrajznál, de amit ád: az újságíró ösztönös színességével mondja el. S a regény nagydíjat kapott. Ma a „nagydíj" tudvalevőleg nem a titok tárgyilagosságában születik. A kritikusok jól tudják, hogy ki a pályázó és a siker mai szabott útjain kinek adnak a nagydíj útján mégis komoly előnyt. E „barabási ítélet", mely különben nemes gondolkodású és szilárd igyekezető írót ért: a középszer dicsérete. U. n. „széles tömegek" számára való és „jól olvasható" könyvet írt. Holott az ilyen könyvek eredményezik a széles tömegek kiábrándulását az Irodalomból. A nagy l-vel gondolt és mondott irodalomból. A mégis újítónak, merésznek és alkotónak gondolt irodalomból. S gondoljunk csak arra, hogy a fiatal próza mai legnagyobb sikere (példányszámban isi), Tamási Áron néhány éve még „különlegességnek" számított, fáztak tőle a kiadók, nem számíthatott „nagy díjra", ma pedig már: kenyér és bor. Még nem mondunk le Barabás jövőjéről, még hinni is tudunk benne. De miért öntötték agyon szegényt annyi dicsőséggel azért, mert egy múlandó könyvében (hányadikszor?) feltalálta az aranyozott középszert? FILM ÉS IRODALOM. Áldott sötét termek, ahol kiléphetek önmagáimból, az életemből, kínzó problémáimból! Lehull rólam az utak pora, melyekhez immár mindörökre hozzá kötött a sors, kisimulnak arcom és szívem redői. Ott vagyok, ahová nem bírok eljutni: terek és idők korlátlan szabadságában. A mozi ma, illetve a mozi lehetne ma az ember elsőrangú szabadságélménye. S technikai fejlettségét tekintve: művészi szabadságéíménye is. A mozi azonban vadházasságot kötött az irodalommal, holott a kettő törvényei egészen mások. Vadhá