Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Földes György: A virtus
szag ma mind gazdát cserél, nem győzi az állam a bankónyomtatást! A vásártér előtt megtorlik a menet; szedik a vámot, vizsgálják a passzust. Úgy látszik, jó vásár lesz, mert sok a nép. A lacikonyihások sütik a pecsenyét, egy sárgacsizmás, szép szál cigány befont hajú, kurtára kötött farkú gebéit piszkálja, hogy ne álljanak olyan búsan. A kerék belevág az őszi sárba; megy a reménység az útján. Körösztülfurakodik a sokadalmon, végre megpihen a marhavásártér innenső korlátjánál. Egyelőre csak tapogatódzik mindenki. Röpködnek az ezresek a levegőben, de csak szóval. — Hogy ez a cifra! — Borjastúl háromezer! — Sok lesz a! Ezt Vendel gazda is tudja. De ha kettőt meg szeretne kapni, legalább hármat kell kérnie. Ez különben sem igazi vevő. Majd, ha harmadszor, negyedszer idejön, megtapogatja a tőgyit, megint elmegy másfelé, de félszemmel vissza-visszanéz, akkor már komolyabb a dolog. Akkor vagy venni akar, vagy nem. Sokan kérdezték a Cifrát. De nem Ígértek érte semmit. Pedig már elkelt egy-két barom. Végre jött egy botos ember. Azt mondja: — Mit enged ki az ezerötszázból? Vendel sértődötten tiltakozik. De már érzi, hogy ebből vásár lesz. Mások is érzik, mert odacsődülnek. Nem, ilyen hamar nem megy a dolog. A fát se vágják ki egy fejszecsapással! A botos ember még egyszer megkerüli a vásárt. Nem baj, majd visszajön! Az olyan vevő-forma. Ezek a többiek, úrformák, zsidóformák, akik még azt is megkérdezik Vendeltől, hogy kicsoda, hovávaió: ezek csak mulatságból nézik a vásárt. Nincs ezeknek egy tehénre való pénzük! Csendőrök is járnak, feltűzött szuronnyal. Mikor a
