Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Földes György: A virtus
botos visszajön, Vendel már barátságosabban fogadja. — No, földi, megnézte a vásárt? — Azért vagyok itt! — Nézni csak nézhette, de ennél külömb tehenet nem látott! — Van itt annyi, mint a füst! De azért megnézi újból a Cifrát. A tőgyit, a fogát, a szarva karikáit. — A -borjú nekem nem köll. Tej köll, mert apró családjaim vannak! Nem nagy baj. Borjúra mindig akad vevő. Az olyan, mint a bankó, csak fel keil váltani. Már közelednek az árban is. Csak az utolsó húsz koronán akadnak meg. A két kérges tenyér keresi is egymást, kerüli is. Végre egy hatalmas csattanással összetalálkoznak. A vételre összecsődül mindenki; mire észreveszik, már három borjú is szopja az eladott tehenet. ' A botos ember leolvassa a pénzt, átveszi a passzust, meg a tehén kötelét, erőt, egészséget kíván és megy. Vendel megnyálazza az újját, hogy még egyszer ímegolvassa a bankóit. Akkor az az úr, akii végignézte a vásárt, szépen elővesz egy arcképes igazolványt. — Méri Vendel, Doborgaz. Adóhátralékára lefoglalom a vételárat! Már fogja is a paksamétát. Vendel elvörösödik. — De én meg nem adom! Az az én pénzem, nem a magáé! — Muszáj, muszáj! Ha ellenkezik: maga fogja megbánni! — Iszen azt se tudom, kicsoda az úr! — Elég az, hogy adóvégrehajtó! Vendel körülnéz. Háta mögött még két úr. Meg két szuronyos csendőr. így hát benne reked minden. Az ellenállás is, de még a káromkodás is. A vásáron vé
