Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Bellyei László: Bórembuk

hogy az ú. n. kötelességet teljesítsék. Felettünk, a nagy háború után, már végigviharzott egyszer a szabadság lehelete. Ez a háború után a mi gimnáziumunkon is meglátszott. A határszélre kerültünk az ország belsejéből. A régi igazgatónk egy aranyember volt. Nem hordta fent az orrát, néha még a diákokkal is elmulatott. Nem volt nálunk szigorúság, nem volt hoszpitálás és hasonló felesleges flanc.

Már tava'y kezdtük magunkat rosszul érezni, amikor új igazgatót kaptunk. De a mi régi osztályfőnökünk oly jó ember volt, akár a kenyérre lehetett kenni, mint a vajat. Ö vitézül védelmezett bennünket az igazgató dühös támadásai ellen. Az ilyen embert persze hamar nyugdíjazzák. Ez a Bórembuk pedig teljesen kiszolgáltatott bennünket az igazgatónak. Annyira gyáva, hogy még talán jelentést is tett neki, hogy semmit nem tudunk latinból. Ettől minden kitelik, én már csak azt várom, mikor fog egyszer karddal és revolverrel bejönni az osztályba.

Két hónapot adott nekünk, hogy pótoljuk a latin nyelvtant, első sorban az alaktant és aztán a mondattant. Csak hadd beszéljen. Nem ettem kefét, hogy nyolcadikos koromban fogom ismételni az első négy osztály anyagát. Egy mai intelligens embernek igazán fontosabb dolgai is vannak.

— Ha

maguk is olyan jóakarattal látnak neki, mint amilyennel én kezelem az ügyüket, akkor egészen biztos, hogy eredményre is 'fog vezetni... Csak nem kell megijedni tőle.

így beszélt. Valaki megjegyezte:

— A

mondattan nagyon nehéz...

— Hiszen

tudom én, hogy nehéz. Hiába, az életben vannak nehéz dolgok is. Nem szabad mindig csak a könnyű dolgokat válogatni. Meg kell vele birkózni.

Istenemre mondom, hogy ez az ember pályát tévesztett. Úgy beszél, akár egy jezsuita. Még csak az hiányzik, hogy csuhába öltözzön és a fejére hamut