Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Bellyei László: Bórembuk

tanuló, különösen számtaniból rendszerint az enyémről lopja le a dolgozatot, de azért az osztály egyik legintelligienseibb, legolvasottabb tanulója. Igaz, hogy van is hozzá pénze elég.

Minél inkább megismertük az öreg Bórembukot, annál inkább bebizonyosodott, hogy nekünk van igazunk. Igaz, hogy Sárkányék odavoltak, hogy hogy érti az öreg a latint és milyen jó módszere van. Mi azonban tudtuk, hogy egy megrögzött buta ember, aki valamikor bebiflázta a latin nyelv összes szabályait, az összes versformákat és most előttünk adja a nagyot. Meg aztán az ő módszere. Köszönöm szépen! Nincs nekünk szükségünk semmiféle módszerekre, nem vagyunk mi barmok, hogy bennünket vezetni kelljen. Mi emberek akarunk lenni, szabad emberek, akik a maguk lábán járnak a természet nagy törvényei szerint és nem ugrálnak arra a kommandóra, ahogyan azt egy megkergült latin tanár magának elképzeli.

Nem tagadom, hogy botrányosan keveset tudtunk latinból. Bórembuk halálra ijedt, mikor ezt felfedezte. Csakúgy csörgött róla a verejték. Mi megfogadtuk, hogy nem is fogunk többet tanulni, mert semmi szükség sincsen rá. De Bórembuk leadta, hogy bár sok vita van a latin nyelv tanításáról, valahol Angliában mégis rájöttek, hogy azok, akik latint tanulnak, sokkal könnyebben megtanulnak más nyelveket. Nekem ugyan beszélhet ilyen hülyeségeket. Még azt is mondta, hogy a tanterv is szigorúan előírja az anyagot, amit feltétlen el kell végezni. Hangoztatta, hogy a kötelesség az mindig kötelesség marad. Arra nem gondol, hogy ezeket a kötelességeket agyalágyult hülye emberek írják elő ott fent nekünk fiataloknak.

Bórembuk csökönyösen ragaszkodott az előírt anyaghoz. Vele nem lehetett beszélni. Ö egy olyan világnak az embere volt, amikor az utolsó zsebtükör hátlapján is Ferenc Józska meg Vilmos császár képe díszelgett, amikor az emberek gyáván meghaltak,