Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Bellyei László: Bórembuk
BELLYEI LÁSZLÓ: BÓREMBUK Most már utána vagyok az egész heccnek, most már látom, hogy megtörtént a legrosszabb, ami egyáltalában történthetett velem. Kicsaptak a gimnázium nyolcadik osztályából, éppen most, mikor már az első félévet is valahogy megúsztam, mikor már túl vagyunk a szokatlanul kemény télen, nem kellett volna fázni otthon és fázni az uccán, hanem kimehettem volna a rétre, az erdőbe tanulni, ki a szabad természetbe, melyet a nagy Petőfivel annyira 'imádok. Érzem, hogy meg vagyok semmisítve, ez talán rettenetesebb, mintha megöltek volna, vagy levágták volna a fejemet és el se temettek volna. Nem is értem, hogy miért csak éppen most jöttem erre rá, amikor már kezemben a bizonyítvány a félreérthetetlen záradékkal. Hiszen én olyan könnyen vettem az egész heccet, fogadni mernék, hogy az öreg Bórembuk sokkal jobban meg volt hatva, mint én, mikor utoljára elmentem hozzá. Olyan megindult hangon beszélt, mintha azt hitte volna, hogy mégis csak neki van igaza. Én még akkor is nevettem magamban, kinevettem az öreget és ha nem lettem volna már úgyis kicsapva, meg is mondtam volna még neki a magamét. így azonban nem volt már értelme, az iskoláin belül semmi közünk nem volt már egymáshoz, majd talán másutt lesz még valamikor szerencsénk és akkor kénytelen lesz meghajolni nemcsak az én igazságom előtt, hanem az én személyem előtt is. Be kell majd látnia szegénynek, hogy ez a társadalmi rend nem állhat fenn tovább, melyben mindnyájan rabok vagyunk. A tanárok az igazgatók és referensek rabjai, a szegény diákok pedig a tanárok rab
