Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Egri Viktor: A topázköves gyűrű
tatva kénye-kedvére, ki fogja fosztani az utolsó garasig, aztán börtönbe csukatja. Hát olyan nagy volt a bűne! Csak egy gyűrűt lopott és tízszeresen visszafizette már az árát. Holnap meggyónja Bálintnak, hogy lopott. Jelentse fel. Vállalni fogja a bűnt... Belerohant egy emberbe. Az ember rábámult, egyet mordult és vállvonogatva tovább ment. Annyi a síró és esett öreg ember, ki gondol rájuk? Hasznavehetetlen lom, sutba való! Hiába jajong és hiába sikolt, egy lélek sem hallja! Olyan süket a világ! A fájdalmat nem hallja senki! Csak tépik és gyilkolják egymást tovább. Ez az élet: rabolni és gyilkolni. Irma megszüli a gyermekét és talán belehal! Minden élet összetörik egyszer, hiába menekül az ember. Most ő is fut az éjszakába. Hová? Milyen semmiség ez az egész lopás! Haihaha! Igaza van Bálintnak, ha nevet rajta! Itt valami más baj van, valami iszonyú, feneketlen és jóvátehetetlen baj! Az ember sír ac uccán és nem veszi észre senki. Fellökik, átmennek rajta. A tolvajon és a milliomoson. Olyan mindegy. Közönybe, szélütött magányba torpan az ember! A budai oldalon levánszorgott a rakpartra. Ott botorkált a sötétben, míg megtalálta a lépcsőt. A víz fölött megállt és borzadozva nézte a fekete felületen remegő fényeket. Aztán széles mozdulattal felemelte karját és arccal a híd irányában, amerre a gyűrű elmerült, belevetette magát a vízbe. III. Másnap Lágymányosnál kifogták az öregúr felpuffadt tetemét. Két nap múlva eiföldelték. A kiskocsma gazdája, akihez útolsó héten ebédelni járt, kétkedve olvasta az újságban öngyilkosságát. A zsugori ember még az életére is kapzsi, dehogy vált meg önként tőle. Beleszédült a Dunába vagy talán valaki belehajította. Az ilyen embernek sok az el
