Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Egri Viktor: A topázköves gyűrű

nézett az öccsére, mintha bélpoklos volna és ragályt lehelne rá. — Te szerencsétlen! Minden garas kidobott pénz, amit rád fecsérlek ... Hát mennyi 'kell? — ötezer pengő, — mondta Bálint valami éledő re­ménnyel. Az öregúr beleremegett és vérbeborult arc­cal az asztalnak dőlt, annyira elkábította az összeg. Ahogy megmarkolta az asztalt, valamibe beleakadt a tenyere. Odanézett. Néhány ékszerdarab, ódon elfe­ketedett boglár, egy gyönyfülbevaló, néhány idegen ércpénz hevert a zöld posztón. És köztük egy topáz­köves gyűrű szikrázott pompás tűzzel. — Add el a holmidat, add el a bútorodat! — mond­ta részeg dühhel. — Vigyen el mindent. Eladom, ha így akarja! Az öregúr megadóan lehajtotta a fejét. Ez a lemon­dó hang meggyőzte, hogy Bálint az eladást is megkí­sérelte, de bizonyára az elsikkasztott összeg felét sem kínálták minden ingóságáért. Már nem védeke­zett többé. Hallgatott, amikor Bálint beengedte az asszonyt és Irma odaborult a lábához és úgy könyör­­gött kegyelméért. Megadta magát. De a keze a topázköves gyűrűvel ökölbe szorult. Úgy vitte magával az öklében, amikor elment. II. Még aznap ráébredt, hogy bemocskolta magát. Meglopta az öccsét. Becstelen volt, undorodott magá­tól, szennyesnek érezte a kezét, amely kinyúlt a gyűrű után, s öklét, mely elrejtette és vitte magával. Este forróláza volt, Kudlákné gondoskodását kívánta, de fé­lelmében még sem mert érte küldeni. Kínos álmai vol­tak és reggel támolygott a gyöngeségtől és a fejfá­jástól. — Mi történt magával, hogy olyan szótlan, — pró-

Next

/
Thumbnails
Contents