Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében

— Akár

most is elmehetsz, nem tartalak vissza.

Úgy érezte, hogy ordítva mondja ezt, belső ürességének akusztikája visszaverte a hangokat, felnagyítva, majdnem dörögve.

Ágnes puhán ült, elgyengülve, mintha az a rejtelmes kötőanyag, amely teste sejtjeit összetartja, felolvadt volna. Talán a lelke legmélyén éppúgy csupa reménykedés volt, mint kétségbeesés. Nem remélt semmit, és mégis várt, és szét kellett tiporni a szeretetét, hogy felfedezze azt magában.

Kint megeredt az eső.

— Ma

nem tudok elmenni Jankó, hisz ...

Nem fejezte be a mondatot. Valami piéhdarabra hullhatott az esőcsepp, olyan éleset pattant, mintha apró sikolyokból láncot fonna valaki.

VI.

A szobában sötét völt. Ágnes hanyatt feküdt az ágyban és éberen figyelte Jankó lélekzetvételét. Ö sem aludt, meg-megrezzent, nyögött, gyűrte-gyömöszölte a kispárnát és a sötétben vadúl nőttek a gondolatai.

Szegény fiú ... Ágnes szeretett volna átnyúlni hozzá, de arra gondolt, ennek már semmi értelme. Újra elfogta az a heves rosszullét, hideg és meleg köröket érzett a bőrén és keserű hányinger szorította a torkát. Felült, vizet ivott, a hűvös pohár érintése jól esett neki.

Dolgozni fogok! Elmegyek nevelőnőnek, cselédnek, akárminek, csak haza, haza ... Hisz arról, hogy apa itt tart, hogy ide került, arról sem beszélhetek velük. Nem mondhatom nekik, hogy ti tehettek róla, ti mindnyájan felelősek vagytok Babó Mátyásért, aki nem leli a helyét. Ti téptétek szét a szálakat, amik földhöz, munkához kötötték.

Még egy nap, egy éjszaka, újra egy nap és otthon lesz. A gyűlölt, drága falak között... És elsejére talán