Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Egri Viktor: A topázköves gyűrű

EGRI VIKTOR:

A TOPÁZKÖVES GYŰRŰ

I.

Az öregúr rosszul aludt egész éjszaka. Kétszer is felkelt és kesernyés szájjal lenyelt egy-egy kávéskanálnyi szódabikarbónát. A gyomorégése így sem múlt el és görcsei verejtékesre kínozták.

— El

kell mennem megint a doktorhoz, — panaszolta reggel a takarítónasszonynak. — Nem vagyok rendben a gyomrommal, pedig már alig eszem.

— Nem

eszik? Ki hinné? — zsémbelt az öregaszszony. — Ne zabáljon annyi zsírosat, akkor nem fog annyit futkosni a doktorhoz. Hiszen csoda, hogy nem kapott rákot vagy valami más nyavalyát attól a vendéglői kotyvaléktól.

— Friss

étel mindennap, friss sült és finom tészta ... Tegnap káposztás rétes volt, azt a legkényesebb gyomor is elbírja, csak nekem van olyan szerencsétlen természetem, — jajgatott az öregúr.

Kudlákné, a takarítóasszony rá se hederített a jajgatására.

— Az

olyan zsugori vénember, mint maga, sajnálna egy morzsát hagyni a tányérján. Mindent összeeszik, mert megfizeti. Attól koldul máma. Nem éri be egy kis káposztás rétessel, biztosan megint borjúcsülköt evett.

Az öregúr nagyot sóhajtott. Ebben a sóhajtásban benne volt, hogy Kudlákné az elevenére tapintott.

— Hányszor

mondtam már, hogy főzessen otthon, akkor aztán nem fog téglát rakni a gyomrára, görcsökben fetrengeni és a doktorra kidobni a pénzt.

Kudlákné egész terebélyes alakjával az öregúr elé állt, de aztán csak legyintett. Tudta, hogy hiába beszél. Az öregúr most azt kérdi, vájjon a gazdaasszonyt is kiválasztotta már? így dohogtak és acsarkodtak egymásra évek óta. Az öregúr nem bánta, hogy Kud-