Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében
— Csak szidj, Jankó ... azt se bánnám, ha elvernél, mert... igazad van és mégis ... Jankó idegesen járkált fel-alá. Ez a szelíd hang megzavarta. — Nos, mi bajod ... Dusenka? — Ti mind nagyon jók vagytok, de én mégse ... én nem tudom itt megszokni... Itt élek — azt akarta mondani az Isten háta mögött, de elnyelte és csak rágta, gyűrőgette a szájaszélét, — itt élek csupa idegen között. Ne ... ne szólj közbe. Úgy szeretném néha kibeszélni magam, úgy a magam módján, a szívem szerint, ahogy éppen jön belőlem, ahogy eszembe jut. Kislánykoromban néha így énekeltem saját szövegű dalokat, amiről éppen gondolkoztam, azt énekeltem el, és így szeretnék beszélnii is ... és nem lehet... Mert egy más nyelven kell élnem. — Micsoda oktalanság ez? — Könnyű ezt mondani! Ti oly sokan vagytok, hogy nem érzitek nem, nem érzitek az én magányomat. Egy ellátott ember nem értheti, hogy az, aki szomjas, a pocsolyához is lehajol. — Beszélj, fiam világosan! Miről van szó? — Itt járt ez a Gyenes. Ha tudnád mit jelentett nekem! Pedig láthattad milyen hitványka, semmi ember. De beszélni tudtam vele, értsd meg: beszélni!! Mióta elment, még jobban rámszakadt az egyedüllét... Mintha minden belém rekedt volna ... Csordultig tele vagyok és... folyton mást kell mondanom. — Nem értem micsoda fontos közlendőid vannak, amit nem tudsz elmondani. Hát tessék! Halljuk! — Hisz ez az Jankó ... hogy még neked se ... bocsáss meg, még neked se tudom ... mert hiszen te is más nyelven gondolkozol... Látod, már tudom a szavakat, ismerem a mondatszerkezeteket... ki tudom fejezni magam. De a lényeg, az ami a szavak előtt van, a kezdet kezdete, azok az érzések, amivel születtem,