Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Sebesi Ernő: Bölcs a kisvárosban

napja se, hogy eszébe nem jutott volna az a végzetes oltási kísérlete, melyben a jövőjét és a kenyerét el­égette. Mert azóta csak tengődött. Végigment az összes elképzelhető foglalkozások iétrafokain. Megpróbálkozott mindennel. Volt favágó, zsákhordó, plakátragasztó, csatornamunkás, marhahaj­csár, kutyapecér, hogy csak a főbb reprodukálható szakmánál maradhasson ideig-óráig. Ingóságai napróhnapra fogytak. Az utolsó tárgy, melyhez megható gyöngédséggel ragaszkodott: egy fénykép volt. Valóságos ereklyének tekintette ezt a csoportfelvételt, mely még abból az időből szárma­zott, amikor még mint aktív tűzoltó ő is jelentett vala­mit. Egy csillagot viselt akkor a gallérján, mellén egy érem csillogott. (Azért az egyéni akcióért a felmondá­son kívül semmit sem kapott.) Varholy mindenüvé magával cipelte ezt a képet. Az idő, persze ezt a képet is kikezdte. Kemény barna kartonpapirra volt ragasztva, de a hosszú évek folya­mán a felismerhetetlenségig lezüllött az e kép is, akárcsak ő maga. Valahányszor előléptették a társait, ilyenkor mindig elővette a képet és komisz ceruzával egy-egy újabb csillagot rajzolt oda a gallérjára. Ha kitüntetéseket osztogattak, ő sem feledkezett meg a képről, illetve sajátmagáról... És addig pótolta az előléptetést és a kitüntetéseket, amíg egy szép napon csupa ákom­­bákom foglalta el helyét az arckép fölött. Idővel ki­esett a kontrolból és évek után, amikor már csupa ron­gyos cafat maradt meg a felvételből, úgy látta, hogy nagyobb a rangja és több a kitüntetése, mint a fő­parancsnoknak. Ettől kezdve nem is tisztelgett a régi kollegáknak. Gőgös tartással ment végig az utcákon, egyre kisebb mellékutcákon, de azt tapasztalta, hogy a híre mindenhol utoléri és a híre mögött ott volt ál­landóan a röhögő gyerekhad.

Next

/
Thumbnails
Contents