Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-03-01 / 3. szám - Palotai Boris: A két Vargóczy
szerűen faképnél lehet hagyni, egy nyápic tisztecske kedvéért... Lehet ugyan, hogy nem volt nyápic.... —'Nevetett- Az orrcimpájánál két fájdalmas vonás képződött. — Apa azt remélte, hogy én megbosszulom magam minden sérelemért és rengeteg étvágyú nőhódító lesz belőlem, világfi! Ehelyett... hm... ehelyett ... hisz látja. Egy féreg vagyok. Nem is féreg, csak férgecske. Óh, ha el tudnék menekülni. Kimászni a bőrömből! Elrepülni... Mit kezdjek itt? Odament az ablakhoz, szemét, mely most túlkék és szinte üres volt, rátapasztotta az útat szegélyező poros akácfákra, mintha ott kezdődne a nagyvilág. — Mihez fogjak egyedül? Rossz a gyomrom, csak passZirozott főzeléket bírok enni és pudd in gfél éket. •. Hajnalfelé rettenetes fej-görcsöm van... és azok a furcsa álmok. Most van egy visszatérő álmom, negyedik napja tart már. Hallgasson ide ... A szomszéd szobában lépések recsegtek. Riadtan lesunyta a fejét. — Tanuljunk, — mondta halkan. — Tanuljunk, — ismételtem kelletlenül és láttam magam az uccán, amint két lábbal taposok a gránitkövek vonalain. * Már benne vagyunk a nyárban, a délutánok átforrósodnak, puha, bágyasztó zúgást érzek a fülemben s az ujjaim megpüiffenve motoznak az asztalon. Az éjszaki magolástól szédülve, kialvatlanúl hallgattam ifjabb Vargóczy el-elakadó szavát, köhögésszerű nevetését. Csak már vége lenne a tanévnek! Soha így nem kívántam, nem sürgettem, hogy fogyjon, múljon az idő! A félelem görcsszerűen vándorolt gyomrom és szívem között, elszorította a lélegzetemet, émelygést küldött a nyelvem alá... Nem kellett volna elvállalnom ezt a fiút... még akkor sem, ha tovább eszem a faggyúzsírral főzött szárazbabot, a vízízű leveseket... Valami beteges tunyaság áradt belőle, amelyben el