Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Demjén Ferenc: A lélek

lőni kell, mert elhangzik a parancs: Tüzelj! Benne volt ebben a három szóban, egyszerű paraszti lelke minden fájdalma, minden keserűsége, a nóta, a dal után.

— Ugyan,

ugyan, András! Hát azért vagy olyan búnak ereszkedve, mint az őszi idő? Ezért ugyan nem érdemes.

— De

mikor nem tudok dalolni, — ismételte meg a mondatot András és titokban könnyeket törölt el az ócska ujjas zsíros végével a szeme szögletéből.

Lasasn, észrevétlen tette, hogy ne vegye észre az asszony. Félt, hogy még majd kineveti érte a saját felesége. Magában azonban már forgatta a gondolatokat, hogy elmegyen egy napon Kiss tiszteletedhez, úgyis be kellesz vinnli a kommenciót és megkérdi tőle. Megkérdi, hogy hogyan lehetne ezen segíteni. Addigmedd'ig forgatta a gondolatokat, míg aztán összeszedte a kétvékányi terményt egy zsákba a pádon, a vállára vette és elindult vele a paphoz.

Kis tiszteletes éppen önmagával sakkozott a gondnoki iroda íróasztalán. Mikor belépni látta Horvát Andrást, zsákkal a vállán, rögtön felállt és udvarias mosollyal az arcán még segített is levenni neki a zsákot.

Aztán kezet fogtak.

— A

kommenciót hoztam el, tiszteles uram, meg szeretnék valamit kérdeni, — mondta mindjárt a kézfogás után Horvát András és letette a székkarja gömbjére a kalapját.

— Csak

halljam a kérdést. Ha tudok válaszolni, akkor ezer örömmel. Úgy teszek, mint maga tett a nyáron- Ma sem felejtettem el a mondatát, hogy hát: mert mindig a levegőbe lőttem.

— Éppen

ebből kifolyólag intézném én a kérdést, tiszteletes uram, mert hát, tetszik tudni, azon a napon, hogy hazamentem és lefeküdtem, sokáig nem tudtam elaludni. Mikor elaludtam úgy reggel felé, hát a fron