Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Demjén Ferenc: A lélek

DEMJÉN FERENC:

A LÉLEK

Szegény ember volt Horvát András. Elnyuzott, egyszerű szegény földműves. A iháza szalmával volt fedve s a szobája sártapasztásos, földes szoba volt. Korra nem volt több 50 évesnél, de úgy szemre, nyolcvannál is többnek látszott. Ruhája, — mint minden falusi embernek — összevissza kettő volt: egy ünneplő, meg egy hétköznapi. Hia ezek közül aztán valamelyik évközben elszakadt, akkor rendszeresen egyben járt aratásig, míg újat vehetett magának a vásáron az eladott termény árából. Ilyenkor vette meg rendszeresen a csizmákat is: a feleségének, a kislányának, meg magának. Ez a nap volt minden évben a legnevezetesebb, már azért is, mert ilyenkor járt városon. Máskor, ha akarta volna sem maradt (ideje járni a várost, mert, a szegénynek még; a munkából is több jut ki, mint más földi halandónak. így volt ezzel Horvát András is.

Tavasszal szántani, vetni, meg boronálni kellett a kis földet, míg később kapálni a kapásnövényt: feltölteni a burgonyát meg a tengerit, irtani a gabonából, meg a kis búzavetésből a tövist, hogy tiszta legyen legalább az a kevés élet, ami már teremni fog. Aztán aliig vette észre, már lehetett kezdeni az aratásba is, ha nem akarta, hogy vagy az eső elverjez vagy a madarak széthordják. Nem tellett fizetéses aratókra, így ha csak hármasban csinálták, hát lassan ment az bizony.

Azonban nem lehet azt mondani Horvát Andrásra, hogy bár szegény ember volt és mindent neki kellett megfogni a ház körül, egy cseppet is szomorú lett volna. Sőt. Vígkedvű, vidám embernek ismerte a határ. Dalolt reggel, mikor a mezőre ment, dalolt, mikor a teheneit hajtotta az ekében s mikor hazafelé jött hold