Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Sellyei József: Borbála sorsa

Mert a kölcsön úgy ült rajtuk, minthogyha vértszívó sárkány falná őket a végtelen időben-Hogy lerázza ezt a magára szabadított sárkányt a földjeiről, hát egyetlen holdra szorította a terhét: eladott egy holdat a többiből a bankadósság megfizetésére.

De azontúl, az egy hold híján még kevesebb lett az árendás hozadék. Azontúl még nagyobb kölcsön köllött az egy év életalapjához, hogy éhen ne haljon.

Rohamos süllyedés indult meg a földjei tájékán.

A rokonok fejveszejtve tétlenkedtek. Csupán átkozódó szavaik voltak, segétísük nem volt Borbála felé. És ő maga már nem bírta megállítani a megiramodott dolgokat.

És az is elkövetkezett, hogy Borbála lábai alatt egyetlen barázda föld se maradt, hogy megálljon rajta, megszokott, paraszti életalapon.

De a rokonai, akik fél élet hosszán építgették Borbálára az elgondolásaikat, és amíg tudták, vigyázták is rajta át, diktáló akarattal a földjei megmaradását — most, hogy elterült a semmiben: nem engedték, hogy belőlük éljen ő.

Nem akadt közülük senki, aki egy falat kenyeret adjon neki. És az is elkövetkezett, hogy Borbála imádkozó szájjal indult el házról-házra.

Látom most, hogy anyám kenyeret szel a koldúsasszonynak. Ránézek én és a falu-kaoszból egyszerre kicsendül az egyenletes üteny: Borbála sorsa.