Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében
tolva a bútorokat, miközben kurta szavakkal dirigálta a parasztasszonyt, aki bő szappanos vízzel sikálta a padlót, neki-neki rugaszkodva, egész testsúlyával ránehezedve, míg csak világossárga nem lesz, mint a méz. Ebben a meghitt felfordulásban, a benzin- és szappanszagok gőzében, a félretolt bútorok házias össze-visszaságában Ágnes egy sajátotthon képét érzi kibontakozni, a négy fal komoly intimitását, amely magába fogadja őt, elrejti és babusgatja... igen, ez lesz az ő odúja, ahol kedve szerint élhet, ahova nem Iát be senki, ahol végre igazán odahaza van. Már nem is emlékszik arra a félszeg, furcsa, ma rév hangulatra, amely a kupéban terpeszkedett, amikor Jankó ideges torokhangon szinte bocsánatkérően mutatta be a szolgabírónak, aki kényszeredett szívélyességgel bólogatott. Az asszonyáválás forró szenzációja, az otthon boldog ígérete elmosták benne a fanyar ízeket és nagy bizakodással rendezgeti új életét, mintha most ébredne rá, hogy mennyi minden van a világon, amiért szenvedni érdemes! — Dusenka! — Jankó áll az ajtóban, nem tud keresztüllépdelni a szappanhabtócsákon, szemével int, hogy Ágnes evickéljen ki hozzá. — Nézd fiam, te tudod, hogy én igazán nem sajnálom a pénzt rá, de nem szabad kisegítő asszonyt felvenned. Ágnes lehúzza olajos cérnakasztyűjét s csodálkozva néz rá. — Egyedül súroljak Jankó? — Hát ha nem bírod, legfeljebb nem lesz nálunk olyan nagy tisztaság. De asszonyt nem szabad felvenned, mert rögtön megszólnak, hogy uraskodsz, lusta vagy, szórod a pénzt... Egy ilyen kis helyen az emberek egymás vesejébe néznek .. És neked éppenséggel vigyázni kell, hisz úgyis szálka vagy a szemükben.
