Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Dallos Sándor: Színjáték a mezőn

végre egy úri ruhát varr; valami igen nagy gazdaság inspektora csináltatja nála a ruháját. És ő csak varr, csak varr és ez az egész. Még köhögni is elfelejt.

Ilyeneket álmodtak a fák és ezt a rigó hallotta és látta. Egyszerű álmok voltak, de olyan csodálatos ízek voltak összehalmozva bennük, hogy szinte vakítottak és az ájulásig gyönyörűek voltak, mert nem a formák, hanem egyedül az ízek döntik el, hogy valami menynyire szép.

így álmodtak a fák a rigó előtt ezen a délutánon, a Csönd magasra vonult, kiterítette a palástját és várta, hogy kezdődjék, aminek kezdődnie kell. Mert meghatározott rend szerint kellett történnie mindennek.

És úgy is történt.

Mert ahogy a fák álmodtak és áradták az álmaikat, a falu széléről egyszerre elindult errefelé két ember és a mezőn minden azonnal észrevette ezt, minden őket kezdte nézni és minden reájuk figyelt. Az egyik férfi volt, a másik asszony, a férfi ura az asszonynak és az asszony a férfinek felesége. A férfi szép, magas, komoly parasztember volt, telt zsák búzát hozott a vállán, csizmát viselt és egyszerű ruhát, mint a szegény emberek, mögötte az asszony haladt, nagy gyermekien szürke szemű, középütt választott hajú, szép peremes szájú és fiatal, szatyort vitt a kezében, levesnek való zöldségekkel benne és erősein teherben volt. Amint jöttek, érezni lehetett, hogy erre jönnek majd át s hogy amott, a síkság másik oldalán, ide mintegy kilométernyire, van egy kis lámpa, az az ő házuk s oda mennek.

Ez az egész valami csodálatos értelmű volt, a levegőn átsuhant valami jöttökre és valahol mintha egy tiszta hangú csengőt megütöttek volna. Azok meg csak jöttek, jöttek, semmiről se tudva, két parasztember, két szegény, egyszerű és csöndes paraszti élet, a férfi vállán a zsákkal s az asszony méhében a gyermekkel,